Végül is Jób magatartása szörnyű megpróbáltatásai miatt egyfajta önsajnálat volt. Először figyelemreméltó bátorsággal és béketűréssel nézett szembe balszerencséjével. Még akkor sem vétkezett, amikor felesége sürgette, hogy átkozza meg Istent és haljon meg. Azonban, ahogy teltek a napok, még Istennek ez a nagy embere is elveszítette önuralmát. Barátai előtt, akik csendben voltak körülötte, hite megtántorodott és összeomlott. Megátkozza születése napját, 3,3, és ez a siránkozó és önsajnálkozó beszéd folytatódik szinte minden válaszában, amelyet úgynevezett vigasztalóinak ad. Néha vadul kihívó, és Istent kegyetlenséggel és igazságtalansággal vádolja. Úgy írja le Istent, mintha ellensége lenne, 10,10.16; 16,12-13; 19,6.8. Máskor vitatkozik, arra törekedve, hogy bizonyítsa ártatlanságát Isten előtt, 23,3-4. Visszaemlékszik korábbi jó dolgára, 29. fej., és könnyezve állítja szembe jelenlegi nyomorúságával, 30. fej. Nem tud szenvedése mögé látni, és teljes önsajnálatba süllyed. Elérkezünk az Isten által megkívánt magatartáshoz, aki drámai módon válaszol Jóbnak a viharból. "Ki az, aki elhomályosítja az örök rendet tudatlan beszéddel?" 2. v. "Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem?", 4. v. "Eljutottál-e a tenger forrásáig?" 16. v. "Megnyíltak-e néked a halálnak kapui?" 17. v. "Eljutottál-e a hónak tárházához?" 22. v. "Melyik út visz oda, ahol szétoszlik a világosság," 24. v." Kinek méhéből jött elő a jég?" 29. v. "Összekötheted-e a Fiastyúk szálait; a kaszáscsillag köteleit megoldhatod-e?" 31. v. "Ismered-e az ég törvényeit?", 33. v. "Kibocsáthatod-e a villámokat, hogy elmenjenek?" 35. v. "Vadászol-e prédát a nőstény oroszlánnak?" 39,1. "Ki szerez a hollónak eledelt?", 3. v. Így folytatódik ez a 39. fejezetben, bemutatva a Teremtő hatalmas erejét, bölcsességét és szerető gondviselését. Jób megsemmisülve és összezavarodva hallgatja Istent. Eldadog néhány szót, de azután leáll és nem mond semmit, 40,3-5. Ő elhallgattatta barátait, de most az Úr hallgattatja el őt! Az Úr kérdései folytatódnak a 40. és 41. fejezetben is, ahol Jób szembekerül Isten örök hatalmának kijelentésével, és a teremtésben megnyilvánuló Istenséggel, Róm 1,20. Jób megtanulja, hogy jobban félje a Teremtőt, mint a teremtményt; teljesen új megvilágításban látja az Urat és önmagát.