Skip to main content

08.22 Szorgalom Isten előtt

OLVASNIVALÓ: 
Dániel 9,1-27

Dániel szorgalmának, amellyel Isten Igéjét tanulmányozta, az volt a jutalma, hogy kijelentést kapott arról az isteni igazságról, amelyeket évekkel azelőtt Jeremiás jegyzett fel. Dániel reagálása erre a kijelentésre nem valamilyen öntelt megelégedettség volt, hanem inkább mélyebb vágyat ébresztett benne, hogy még több táruljon fel Isten igazságából. Az isteni megpróbáltatás jelenlegi időszaka a végéhez közelített, és Isten emberére ránehezedett, hogy keresse a mennyet, és megmozdulásra késztesse Isten kezét. Azok számára, akik ilyen hatékonyságra vágyódnak Isten előtt, Dániel részletes és figyelemre méltó példát ad. Itt van egy ember, aki át akarja törni sorompóit és be akar hatolni a normális naponkénti imaélet mögé, és Isten mély dolgait kutatja szellemi elhatározás, önmegtagadás és komoly elszántság bemutatásával, zsákban és hamuban. A sok esztendő elmúlásának ellenére Dániel Isten jelenlétében hosszasan elmondja a nép bűneit. Nem szabad elfelednünk, hogy Istennek mindig foglalkoznia kell a bűnnel, és csak ez után nem akar többé emlékezni arra. Sohase csapjuk be magunkat, azt gondolva, hogy az idő múlása kisebbíti a bűn hatását Isten előtt, ezért szükség van arra, hogy az Ő jelenlétében foglalkozzunk a bajjal.

A Szentírásnak ebben a szakaszában a legnagyobb kihívás abban van, hogy milyen mértékben követhetjük Dániel példáját az Istenhez való közeledésben. Ez nem nyilvános áhítatosság, hanem olyan, amely csak Isten számára ismert. Ez arra tanít minket, hogy a lélek nyomorúságai és a mély megterheltség érzése az isteni jelenlétben eljuttatja az embert Isten gondolatának gyújtópontjába az egyénre és Isten népére vonatkozóan. Vannak az Istennel való kapcsolatnak és közösségnek olyan dimenziói, amelyeket a szokványos napi imában sohasem lehet elérni, de olyan valaki számára, aki megfontolt, és az Istennel való bensőséges közösség gyakorlását komolyan veszi, a menyből válasz érkezik.

Dániel áttörést tapasztal, és Gábriel az esti áldozat idején megérinti őt. Isten éveken keresztül megtagadta népétől osztályrészét, amíg ők Babilonban sínylődtek, de az új nap jele az áldozat ideje köré összpontosult. Vajon ez nem azt sugallja számunkra, hogy az igazi gyógyulás kezdete valami olyan Isten előtti magatartástól függ, amely hitelt érdemlő és igaz? Talán ilyen magatartással mi is olyanok lehetünk, akiket Isten méltányol, olyan emberek, akik "nagyon kedvesek".