Skip to main content

09.27 János leckéje az alázatról

OLVASNIVALÓ: 
Máté 20,20-28; Márk 10,35-45

Az anyák hajlamosak a legjobbat akarni gyermekeiknek, és ebben a dologban Salome, fiainak, Jakabnak és Jánosnak érdekében kéréssel fordul Jézushoz. Ez az volt, hogy a két fiú kapja meg a fő helyeket, közvetlenül az Úr jobb és bal keze felől a dicsőségben. Elsőbbséget akartak az eljövendő messiási Királyságban.

Ilyet soha nem kellene kérni. Ez öntelt, önző dolog volt, és nyilvánvalóvá tette, hogy nem ismerik Isten útjait. Jobban kellett volna tudniuk, mert Jézus korábban már beszélt arról, hogy nem helyes arról vitatkozni, hogy ki a legnagyobb, Mk 9,33-37. Ezt a tanítást János és Jakab nem fogadta meg.

Az Úr válasza erre a kérésre szelíd tanítás volt inkább, nem éles feddés. Figyelmüket a szenvedésre és fájdalomra irányítja, eltávolodva a dicsőségtől és uralkodástól. Beszélt a szenvedés poharáról és bemerítkezéséről, amelyet meg kell tapasztalnia, ők pedig tudatlanságukban azt állították, hogy ők is részesülhetnek benne. Bár végül is szenvedni fognak, az Úr a gondolataikat az önző ambíciókról az önzetlenségre és a másokkal való törődésre irányította. Így tanulták meg a leckét, hogy a tanítványság célja nem a fontos pozíciókra való törekvés.

A lecke valamennyi tanítványnak szólt, mivel a többieknek nem tetszett Jakab és János kérése, mert ők is önző vágyakat rejtegettek. Jézus megmagyarázta, hogy azok törekednek hatalomra és uralkodásra, akik nem ismerik Istent. Az Ő követőinek mássá kell lenniük, mert a nagyság a szolgálatban nyilvánul meg, a fő hely pedig azé az emberé, aki a többieknek szolgál.

Az ilyen magatartás és életút legfőbb példája maga az Üdvözítő volt. Egész küldetése a következőkben nyilvánult meg: nem kapni, hanem adni. Nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és adja az életét váltságul sokakért.

Jánoshoz hasonlóan meg kell tanulnunk, hogy a keresztyén életet az alázat és szolgálatra való hajlandóság jellemzi. Ez magában foglalhat szolgai foglalatosságokat, a kedvesség apró cselekedeteit, vagy hogy kényelmetlenséget vállalunk mások javáért. Magában foglalhat önfeláldozást, és azt, hogy kevéssé becsülnek azért, amit teszünk. Valóban, csak kevesen fogják látni szolgálatunk munkájának az értékét. Mégis, ha az Úrnak tesszük és az Ő dicsőségére, az örök érdemeket szerez nekünk.