Skip to main content

11.20 Damaszkuszi Anániás

OLVASNIVALÓ: 
Cselekedetek 9,10-19; 22,11-16

 Ha nekünk kellett volna választanunk egy embert, hogy tarzuszi Saulnak első segítőtársa legyen, talán egy híres helyről választottunk volna valakit, de Isten a legalacsonyabb helyekről hoz jót. Anániás damaszkuszi volt, és úgy írja le az Ige, mint "egy bizonyos tanítvány". Ez a kifejezés háromszor is előfordul az Apostolok Cselekedeteiben, kétszer a kilencedik fejezetben. Milyen férfi lehetett ő, akit ilyen fontos szolgálatra választott ki Isten?

Közösségi ember volt. Amikor az Úr megjelent és nevén szólította, azonnali válasza a következő volt: "Íme, itt vagyok, Uram." Ismerte Isten hangját, és kész volt hallgatni rá. Azok, akik Istennel közösségben élnek, várhatják, hogy kijelenti nekik akaratát. Sámuelnek meg kellett tanulnia, hogy felismerje az Úr hangját, de ez az alázatos tanítvány kész volt, hogy hallgasson is rá. Többet is megtudunk róla, amikor Pál bizonyságot tesz megtérésének eseményeiről. Úgy tűnik, ami legnagyobb befolyást gyakorolta rá az Úrnak ezzel a szolgájával kapcsolatban, az volt, hogy "istenfélő férfiú, kiről az ott lakó zsidók mind jó bizonyságot tesznek," ApCsel 22,12. Amik vagyunk, és amit Isten bennünk cselekszik, az fontosabb, mint amit tudunk, és amit Isten rajtunk keresztül cselekszik!

Másokkal törődő ember volt. Nyilvánvaló, hogy érintették azok az események, amelyek a bizonyságtételnek és a szenteknek a biztonságával voltak kapcsolatban, mert Saul gonosz hírneve elterjedt. Mégis, ahogyan Istennel beszél, az feltárja mind istenfélő közvetlenségét, mind áhítatos tiszteletét.

Elkötelezett ember volt. A megtérésről nincs megadva részletes magyarázat. Egyszerűen ezt mondták neki: "Menj utadra", 15. v. "És Anániás ment útjára," 17. v. Elkötelezett volt, hogy engedelmeskedjen Isten szavának!

Könyörületes ember volt. Minden félelme eltűnt, köszöntése pedig a következő volt: "Saul, testvérem". Pálnak ki volt jelentve, hogy ráteszi a kezét, de ő mindkét kezét ráhelyezte! Ez a melegség nem hagyta el Pál emlékezetét évekkel később sem, amikor Jeruzsálemben a zsidók előtt állt, ApCsel 22,13.

A meggyőzés embere volt. Többet találunk az ApCsel 22-ben lévő későbbi elbeszélésben arról, hogy mit mondott neki Isten, amit el kellett mondania, mint az ApCsel 9-ben. Mindkét igehely mutatja, hogy mindent elmondott, figyelve a részletekre, mint Isten igaz sáfára.