Skip to main content

12.02 Szilász, a segítő ember

OLVASNIVALÓ: 
Cselekedetek 17,1-15; 18,1-18

Szilász első, és amennyire tudhatjuk, egyetlen missziós utazása továbbra is szembeállította őt hétről hétre különböző helyzetekkel. Filippiből a vándorló szolgálók csapatát sürgősen elküldték, akik végül Tesszalonikába érkeztek. Legalább három hetet töltöttek ebben a stratégiailag fontos városban, megnyitva és ismertetve az evangéliumi igazságok magvát. Micsoda lélekemelő dolog volt, amikor a tesszalonikai társadalomnak legalább három rétege bízott Jézusban, mint Üdvözítőben és Úrban, és "csatlakozott Pálhoz és Szilászhoz" (sorsközösséget vállalt velük)! A tesszalonikaiaknak írt két levél gondos tanulmányozása vet fényt bizonyos drága igazságokra, amelyeket közölni tudtak velük. Noha csak egyszer van említve, mégis micsoda eleven erővel hathatott Szilász tanító befolyása ebben a helyi gyülekezetben! Milyen hálás lehetett Pál, hogy segítségére volt ebben a létfontosságú munkában!

Sajnos, a hitetlen zsidók szembehelyezkedése miatt szükségessé vált a testvérek számára, hogy tovább menjenek, és Bérea volt a következő hely, ahol megálltak. Micsoda fogadtatásban volt részük a nyílt gondolkodású helyiek részéről; készséget mutattak az Ige befogadására, és készen álltak az Írások kutatására, hogy megbizonyosodjanak arról, amit tőlük tanultak. Egyre növekvő mértékben látjuk, hogy miért kellett ilyen rátermett férfiúnak kísérnie Pált, amilyen Szilász volt. Ezeknek az újonnan megtérteknek szükségük volt tanításra, valamint hitük megalapozására, és erre a munkára Szilász volt a megfelelő ember. Nemcsak emiatt, hanem lényeges lesz majd Timóteus és a többi utazótárs támogatásánál is, hogy helyesen hasogassák az igazság beszédét. Pál nem tartotta saját monopóliumának a tanítást, és boldog lehetett Szilász társasága miatt. Aztán, amikor Pált Béreából is elküldték, boldog lehetett, hogy a hívőket Szilász és Timóteus megfelelő kezeiben hagyhatja.

Azt a tényt, hogy Pál nagyra értékelte Szilászt Timóteussal együtt, hangsúlyozta az a parancsa, hogy mielőbb menjenek utána Athénbe. Mire azonban utolérték Pált, ő már Korintusban volt, 18,5, és az ő megérkezésük és segítségük ösztönözte arra, hogy nyomatékosan hangsúlyozza a zsinagógában azt a tényt, hogy "Jézus a Krisztus", ami végül is annak a nagy és bonyolult gyülekezetnek a megalapításához vezetett. Amikor végül Pál "az atyafiaktól elbúcsúzott", befejeződött egy kapcsolat, amelyet ő bizonyára nagyra értékelt, és az életbevágóan fontos volt az evangélium előrehaladásában és a helyi gyülekezetek felépülésében.