ÉVÁT ÚGY TEKINTHETJÜK legalább két szempontból, mint a Gyülekezet előképét. Egy bizonyos értelemben része volt Ádám testének, Ádám így jellemezte őt: „csontomból való csont, és testemből való test", 1Móz 2,23.
Ezt a verset Krisztusra és a hívőkre vonatkoztatva Pál apostol a következőket írta: „az Ő Testének tagjai vagyunk, az Ő Testéből és az Ő csontjaiból valók", Ef 5,30.
Nyilvánvaló, hogy Krisztus és a Gyülekezet közötti egység annyira valóságos, hogy Ádámnak Évával kapcsolatos kifejezésmódja alkalmazható arra. Isten gondolataiban a Gyülekezet volt, amikor Évát megalkotta. Éva származását illetően egyedülálló. Ádám és az állatok földből készültek, 1Móz 2,19; 3,19, de ő nem. Úgy jött létre, mint Ádám mély álmának eredménye, amely a halál találó előképe egy olyan világban, ahol azelőtt ilyen nem volt. Ez hasonló Krisztus halálához, amelyben a Gyülekezet kapta meg a maga létét. Éva fizikai létezését Ádámtól származtatta; mi szellemi létünket az Úrnak tulajdonítjuk. Ellentétet képez azonban az első Ádám passzív szerepe, 1Móz 2,21, „az utolsó Ádám" önkéntes önfeláldozásával szemben.
Éva volt Ádám menyasszonya. Az 1Móz 2 hangsúlyozza, hogy noha az ember hatalmat gyakorolhatott az állatvilág felett (amely kifejeződött abban, hogy nevet adott minden élő teremtménynek), de nem volt közöttük segítőtársa, 19-20. v. Az ember nem talált magához illő segítőtársat. Az állatok hímneműek és nőneműek voltak; csak az embernek nem volt társa. Isten „jónak" jelentett ki mindent, amit eddig cselekedett, de most felismerte, hogy az ember egyedülléte „nem jó", 2,18. Csak miután emberhez hasonló segítőtársat talált számára, mondhatta Isten, hogy „minden... igen jó", 1,31. A Gyülekezetről, amely Krisztus Teste, ki van jelentve, hogy teljessége (vagyis beteljesülése) Őnéki, aki mindeneket betölt mindenekkel", Ef 1,23. Ezért tisztelettudóan azt mondhatjuk, hogy az Úr nem lehetett volna jobban teljes feltámadásának dicsőségében a Gyülekezet nélkül, mint ahogyan Ádám lett volna Éva nélkül. Ő Ádám miatt volt áldott; mint menyasszonya, részese volt a föld feletti uralmának, 1Móz 1,28. Nekünk minden áldásunk „Krisztusban" van, Ef 1,3; Ő, akinek uralkodnia kell, nem egyedül fog uralkodni! Mégis, nem annyira királysága az, amire várunk, hanem Ő magára, Jel 22,37. Dicsérjük ma az Urat azért a páratlan kegyelemért, amely bennünket az Ő Testének és menyasszonyának részesévé tett.