„ISTEN titokzatos módon cselekszik, hogy csodáit véghezvigye." Amint megkezdjük elmélkedésünket Mózes 2. könyvéről, a megváltás könyvéről, ezeknek a szavaknak az igazságával azonnal találkozunk. Izráellel kapcsolatban azt látjuk, hogy a tisztelet rabszolgasággá és megvetéssé változott. Minden visszájára fordult, mégis az 1. és 2. fejezet szomorú története mögött felfedezzük azt a bátorító igazságot, hogy Isten uralta a helyzetet. Az 1. fejezet 7. verse Isten Ábrahámnak, 1Móz 15,13-16, és Jákobnak, 1Móz 46,3, adott ígérete beteljesedését mutatja, de a 8. vers már mutatja a Sátán erőfeszítéseit is, hogy Isten céljait megakadályozza. Noha elnyomás következett, figyeljük meg a 12. verset: „Ám...". Az ellenség valójában ezt mondta: „el fogom pusztítani", Isten azonban ezt mondta; „mint a fövény", 1Móz 22,17.
A messiási leszármazási vonal elpusztítását célzó következő kísérlet, hogy a bábákkal minden fiú magzatot megölet, zátonyra futott a bábák határozottságán - akik félték az Istent - nem engedelmeskedtek a királynak, 17. v. Ezután jött a félelmetes rendelet, 22.v.
Isten egy családra irányítja a figyelmünket, amelyben megértették Istennek Izráellel kapcsolatos szándékait, 2,1-4. Egy fiú csecsemő! Micsoda probléma, micsoda kihívás a hitnek. A Zsid 11 mondja el nekünk, hogy Mózes szülei „hit által" cselekedtek, amikor rejtegették őt, azután pedig a kosárban a folyóba tették, 23. v. és ez valószínűvé teszi, hogy kijelentést kaptak Istentől a gyermekkel kapcsolatban, mert „a hit hallásból van", Róm 10,17. Látjuk még, ahogyan Isten gondoskodik, amikor a fáraó lánya magához veszi és gondját viseli a majdani szabadítónak, és a gyermek anyját szerzi meg szolgálónak, hogy Mózesról gondoskodjék és tanítsa, 2Móz 2,5-10.
Múlnak az évek és elérkezik a nap, amikor Mózes „hit által" (milyen jól tanította az édesanyja) lemond a királyi házban elnyert rangjáról és elfoglalja helyét saját népe között, 2,11-12, „inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást", Zsid 11,25. Egy elhamarkodott cselekedete miatt, 2Móz 2,11-15; Csel 7,23-29, Mózes elhagyja Egyiptom földjét, és Midiánba megy, ahol Isten 40 esztendeig tanítja, Csel 7,29-30. Miközben ő ott van, Isten mindent kézben tart, népéről nem feledkezik el, 23. v. „Meghallotta Isten... megemlékezett Isten... megtekintette Isten"', 2Móz 2,24-25; vö. 6,5. Ha „szem meg nem szánt téged", Ez 16,5, Isten szeme megszánt, és szövetségi hűsége mindenre biztosíték volt.
2Móz.1.6 Idővel azután meghalt József meg a testvérei is, és az az egész nemzedék. 7 Izráel leszármazottjai azonban nagyon megszaporodtak. Sok gyermekük született, és annyira megsokasodtak, hogy szinte megtelt velük az ország. 8 Azután új király került Egyiptom trónjára, aki már nem ismerte Józsefet. 9 Így szólt az embereihez: „Nézzétek, Izráel népe túlságosan megszaporodott! Már többen vannak, és erősebbek nálunk. 10 Bánjunk hát okosan velük, nehogy tovább sokasodjanak! Előfordulhat, hogy háború tör ki, s akkor átállhatnak az ellenséghez, és megszöknek az országból.” 11 Ezért felügyelőket küldtek, hogy nehéz kényszermunkára szorítsák az izráelieket, akiknek raktárvárosokat kellett építeniük a fáraó számára: Pitómot és Ramszeszt. 12 Ám minél jobban sanyargatták őket, annál inkább sokasodtak és terjeszkedtek. Emiatt az egyiptomiak egyre jobban féltek tőlük, és gyűlölték őket. 13 Ezért kegyetlenül dolgoztatták az izráelieket: 14 vályogtéglát kellett készíteniük, mindenféle mezei munkát és sokféle nehéz szolgálatot követeltek tőlük. Mindezzel nagyon megkeserítették az életüket.
2Móz.2. 11-25 11 Egyszer, amikor Mózes már felnőtt férfi volt, kiment a palotából a héberek — vagyis a saját népe — közé, és látta, milyen súlyos terhek alatt sínylődnek. Történetesen éppen szemtanúja volt annak, hogy az egyik egyiptomi férfi egy héber munkást ütlegelt. 12 Körülnézett, és mivel úgy látta, hogy senki sem figyel oda, agyonütötte az egyiptomit, majd elrejtette a homokban. 13 Másnap visszatért arra a helyre, és megdöbbenve látta, hogy ezúttal két héber férfi verekszik egymással. „Miért ütöd a testvéredet?” — kiáltott rá Mózes arra, aki verte a másikat. 14 De az így válaszolt: „Ki vagy te, hogy parancsolgass, vagy ítélkezz fölöttünk? Talán engem is meg akarsz ölni, mint tegnap azt az egyiptomit?!” Mózes megrémült. „Ezek szerint kitudódott, amit tettem!” — gondolta. 15 Amikor a fáraó fülébe jutott a hír, halálra kerestette Mózest, de ő elfutott előle Midján földjére, ahol menekültként telepedett le. 16 Amikor Midján földjére érkezett, Mózes leült egy kútnál. Midján papjának hét leánya volt, akik ehhez a kúthoz jártak, hogy megitassák apjuk juhait és kecskéit. Most is odajöttek, és hozzáfogtak, hogy vizet húzzanak, és megtöltsék a vályúkat. 17 Ekkor azonban más pásztorok érkeztek a kúthoz, akik elkergették őket. Mózes azonban védelmébe vette a leányokat, és megitatta a nyájukat. 18 Amikor a leányok visszatértek az apjukhoz, Reuélhez, ő megkérdezte: „Hogy-hogy ilyen hamar megjöttetek?” 19 „Egy egyiptomi férfi megmentett bennünket a pásztorok zaklatásától — felelték —, sőt, még vizet is húzott a kútból, és megitatta a nyájunkat.” 20 „Akkor hát hol van? Miért hagytátok ott? — csodálkozott az apjuk. — Hívjátok meg az otthonunkba, hadd lássuk vendégül!” 21 Mózes örömmel fogadta a meghívást, és ott is maradt vendéglátójánál. Reuél idővel feleségül adta hozzá az egyik leányát, Cippórát. 22 Azután megszületett Mózes és Cippóra első gyermeke, akinek Mózes adott nevet. Ezt gondolta: „Menekültként telepedtem le ezen az idegen földön — legyen hát a neve Gersóm!” 23 Sok idő telt el, és Egyiptom királya meghalt. Izráel népe pedig egyre csak sóhajtozott és nyögött a rabszolgaság terhe alatt. Segítségért kiáltottak, és szavuk feljutott Istenhez, 24 aki meghallotta jajgatásukat, és visszaemlékezett az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségére. 25 Látta Izráel fiait, és jól ismerte minden szenvedésüket.