NÉMELYEK ÚGY VÉLHETIK, hogy a főpap ruházatának leírásában az apró részletek szükségtelenek, nekünk azonban azt kell kérdeznünk, hogy miért vannak ott? Ha elfogadjuk, hogy Isten gondolataiban saját Fia volt, amikor a főpapságról beszélt, nehézségeink eltűnnek, 3. v.
A főpap ruháit a 4. vers sorolja fel, majd pedig a 6-38. vers írja le részletesen. Van egy efód, 6-14. v., egy palást, 31. v., egy lenköntös, 39. v., egy süveg, 36-38. v., és egy öv, 8. v.; 3Móz 8,7. Mindez igen lényeges volt, hogy Áron (és fiai) „papjaimmá legyenek", 41, v., vö. 1.43. v.; 2Móz 29,44. A szent öltözetek az Ő „dicsőségére és ékességére" készültek, 2. v., amely a mennybe ment Krisztus személyi és hivatali dicsőségére utal számunkra, aki „dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg", Zsid 2,9; Zsid 7,26.
Figyeljük meg a felhasznált anyagokat, 5. v. Anélkül a valaki nélkül - aki megdicsőült (arany), aki lejött a mennyből és most oda visszatért (kék), akinek univerzális hatalom adatott (bíbor), aki Isten ígéreteinek beteljesítője Dávid királyi leszármazásában (vörös), mégis tökéletes emberi szentségben, ártatlanságban és szeplőtelenségben (finom szövésű lenvászon) - nem lennénk felkészülve a jelenlegi életre, Róm 8,34-39. Az efód, 6-14. v. úgy tekinthető, mint a legfontosabb öltözék, amelyet viselt, az alsó darab, amelyet fel kellett vennie. Ez finoman szőtt lenvászonból készült, amely tökéletes ember-voltáról beszél.
Vállain, az efód részeként két egyforma ónixkő volt, és mindkettőbe hat-hat törzs neve volt belevésve. A tizenkét törzset, amelyeket nevük képviselt, a főpap a mellén hordozta. Így hordozza a megdicsőült Úr a vállain az Ő népét. De azt is olvassuk, hogy viselje Áron az Izráel fiainak neveit az ítélet hósenén, az ő szíve felett, 29. v. A nép itt nem mint közösség látható, hanem, mint egyének. Tizenkét kő volt, nem kettő, valamennyi különböző, mindegyik egyetlen törzs nevét viselve. Az Úr Jézus mindegyikőnket szívén visel, semmi sem választhat el bennünket az Ő szeretetétől. Amikor Áron bement a szentélybe, valamennyit hordozta az imádat és a közbenjárás helyén, „emlékeztetőül az Úr előtt szüntelen", 29. v. A mi Főpapunk az igazi sátorba ment be, Zsid 9,24, és ott jár közben értünk, Zsid 7,25.
Zsid.2.9 Azt azonban látjuk, hogy Jézus, aki egy rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, mivel az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált.
Zsid.7.26 Mert ilyen főpap illett hozzánk: szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elkülönített és aki az egeknél magasságosabb lett,
Róm.8.34 Ki az, aki kárhoztat? Krisztus, aki meghalt, sőt aki fel is támadt, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk. 35 Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság vagy szorongattatás vagy üldözés vagy éhség vagy mezítelenség vagy veszedelem vagy fegyver? 36 Mert meg van írva: Teérted gyilkoltatunk mindennap, vágójuhoknak tekintenek bennünket. 37 De mindezekben felettébb diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. 38 Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, 39 sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakíthat el minket Isten szeretetétől, amely Jézus Krisztusban, a mi Urunkban van.
Zsid.9.24 Mert nem kézzel készített szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék értünk.
Zsid.7.25 Ennélfogva mindenkor üdvözítheti is azokat, akik általa járulnak Istenhez, mert mindenkor él, hogy közbenjárjon értük.