Skip to main content
OLVASNIVALÓ: 
3Mózes 26,1-13.27-46

ISTEN SZERET áldásokat adni. De hűsége megköveteli, hogy ahol az alkalom szükségessé teszi, fenyítenie kell. Izráelhez a következőképpen szól: „Ha az én rendelkezéseim szerint jártok, és az én parancsolataimat megtartjátok...", 3. v. Az ilyen engedelmességet követően hat isteni ígéret érvényes: „Esőt adok néktek", 4. v.; „békességet adok", 6. v.; „kipusztítom az ártalmas vadat arról a földről", 6. v.; „hozzátok fordulok", 9. v.; „az én hajlékomat közétek helyezem", 11, v.; „közöttetek járok", 12. v. Ezeknek az ígéreteknek szó szerint be kellett teljesedniük Izráelben, de nekünk mindezek szellemi értelmezéséről sem szabad megfeledkeznünk, amelynek áldásait ma is élvezhetjük. Mert „Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minekünk?", Róm 8,32. A „minden" magában foglalja az áldás esőjét az égből, a békességet, a körülményeknek általa történő ellenőrzését, irántunk megmutatkozó szeretetét, jelenlétét és az Ő társaságát. Izráel, és mi is bízhatunk Istenben; az Ő „én vagyok" kijelentése biztosíték számunkra, 13. v.

Isten először áldásról beszél, azután tér rá a fenyítésre, amikor arra van szükség. „Itt Isten összekapcsolja az atyai tanácsokat egy szuverén paranccsal. Bemutatja, milyen áldások koronázzák meg az engedelmesség ösvényét és milyen nyomorúságok zárják körül az engedetlenség útját" (Law magyarázata). Fenyítésének az a nyilvánvaló indítéka, hogy népének javát akarja, és foglalkoznia kell azzal, ami akadálynak bizonyul előttük, és a közösség megszakadásához vezet. Ha visszatartaná fenyítését, joggal kérdezhetnénk: „Miért nem törődik velünk?".

Fordítsunk különös figyelmet a 40-46. versre. Isten tudja, hogy mindaz a fenyítés, amelyről az előző versekben beszélt, szükségesnek bizonyul majd, és hogy népe szét fog szóródni a nemzetek között. De ígéretet tett Jákóbnak, Izsáknak és Ábrahámnak. Az itteni szokatlan sorrend, hogy Jákob jelenik meg elsőként. Isten kegyelmét hangsúlyozza, és megismétli, hogy „szövetségemről" van szó, 42. v. Hogyan szeghetné meg a szavát? Milyen irgalmas is, hogy miután engedetlenségükre és szétszóratásukra utal, ezt mondja: „De mindemellett is... nem vetem meg őket és nem utálom meg Őket", 44. v. Azt is tudta, hogy a nemzet vissza fog térni: „Akkor megvallják", 40. v. Ez Isten, a mi Istenünk, és Ő mondta: „soha örökké el nem vesznek", Jn 10,28.