(Numeri)
Elnevezés. Mózes öt könyvéből a negyediket a Szeptuaginta szerint nevezték el „Számok" könyvének. Ez az elnevezés a Sinai- pusztában történt népszámlálásnak tulajdonítható, 1-4. fej., továbbá a 38 évvel később, Moáb síkságán történt újabb népszámlálásnak.
Író. „Megírta pedig Mózes az ő kijövetelüket", 33,2.
Kapcsolatok. A könyv nem különül el a többi könyvtől. A Mózes 2. könyve leírja az Egyiptomból kivezető utat és a megváltás alapigazságát. A Mózes 3. könyve mondja el az Istenhez vezető utat, részletezve az istentisztelet elveit. A Mózes 4. könyve a pusztán átvezető úttal foglalkozik, tanulságokkal a világban való viselkedésünkre vonatkozóan.
A Mózes 3. könyvében a papoknak van kiemelkedő szerepük. A Mózes 4. könyvében a levitáknak, és később a népnek.
Elemzés. W. G. Scroggie két nagy részre osztást tart indokoltnak:
A táborozás a Sinainál, 1,1-10,10. Ott megszervezték a népet és felkészítették az utazásra.
A felvonulás a Moáb-síkságára, 10,11-36,13. Kádesbe érkezve hitetlenség állítja meg az utazást. A kóborlás évei után a vándorlás folytatódik, de nem panaszkodások nélkül.
Szellemi tanítás. Az izraelitáknak a Mózes 2. és 4. könyvében leírt tapasztalataira utalva Pál ezt mondja: „Mindezek pedig példaképpen (vagyis előképszerűen) estek rajtuk; meghaltak pedig a mi tanulságunkra",1Kor 10,11. Szükségünk van a könyv tanulmányozására.
Ahogyan a Mózes 3. könyve azzal a kifejezéssel kezdődik, hogy „a gyülekezet sátorából", úgy a Mózes 4. könyve azzal, hogy „a Sínai pusztájában". A „gyülekezet sátorából", ahol a hívők az Urat imádják a hét első napján, kikerülünk a „pusztába", hogy az Urat szolgáljuk. Mint papok, imádjuk a szentélyben, és mint léviták, dolgozunk a világban, bizonyságot téve Krisztusról.
A Mózes 4. könyve lényegében a nép pusztai életének sok viszontagságát jegyzi fel, s ez a hívő számos megpróbáltatását ábrázolja ki, amelyekkel a világban találkozik. Elsősorban nem a külső ellenségekkel vívott harcok könyve ez, mint a Józsué könyve, hanem a belső ellenségek támadásairól szól, amilyen a zúgolódás, hitetlenség és az engedelmesség megtagadása a világban való átmeneti tartózkodásunk alatt. Isten kegyelme nem szűnik meg, és erőforrásainkat Krisztusban találjuk meg.