Skip to main content

03.11 A nép panaszkodása

OLVASNIVALÓ: 
4Mózes 11,1-9

A TÖKÉLETESEN BÖLCS ISTEN hatotta át az első tíz fejezetet, aki népének megszervezője és gondviselője volt a pusztában, de a 11. fejezettől kezdve megjelenik az ember és nyomorúságos útjai. Ez a fejezel a nép négy zúgolódása közül az elsővel kezdődik, amelyek a Sínaitól Moábig tartó úton estek meg.

A napégette és terméketlen sivatagban az Úr táplálta népét csodálatos módon minden nap a mannával, amelyet „mennyei gabonának" is neveztek, Zsolt 78,24. A nép siránkozva panaszkodott, és ezt mondta: „Kicsoda ád nékünk húst ennünk?", felemlegetve a halat és hat különböző zöldségfélét, amelyeket Egyiptomban ettek, 4-5. v. A munkafelügyelők korbácsait és a téglagyártás terheit nem említve Egyiptom étke után sóvárogtak. Ez a magatartás a szentségtelen emberi természetet mutatja be a maga világi ízlésével és hajlamaival. Mi is, amikor első szeretetünk melege kihűl és az isteni élet frissessége alábbhagy, a múltbeli testi dolgok után vágyakozunk.

Még mindig panaszkodva ezt mondta a nép: „nincs egyéb, mint manna", 6. v. Belefáradtak az Úr csodálatos gondviselésébe. Milyen rettenetes! A manna Krisztus előképe, Jn 6,31-59, és így képletesen Krisztus ellen beszéltek. Előfordulhat, hogy világi gyönyörök és kívánságok foglalják el életünkben Krisztus helyét, ilyenkor panaszkodni kezdünk. Amikor ez történik, Krisztus megszűnik megelégítő és drága rész lenni a lélek számára, és ahogyan az izraeliták panaszkodtak, hogy „a mi lelkünk eleped", 6. v., a szellemi éhezés következtében ilyen a mi belső megtapasztalásunk is. A belső ember táplálásánál Egyiptom hala és gyümölcse nem pótolja „a mennyei gabonát".

A nép eltévelyedésének feltehető oka „a gyülevész nép, amely köztük volt", 4. v. Ez a keverék sokaság, amely a kivonulásnál az izraelitákhoz csatlakozott, 2Móz 12,38, nem valamilyen meghatározhatatlan söpredék lehetett, hanem valószínűbb, hogy zsidókkal összeházasodott egyiptomiak. Itt a pusztában „kívánságba estek", 4. v., zúgolódást támasztva, ami szerencsétlenségbe sodorta a népet. Elvileg a keveredés, amitől Isten iszonyodik, szellemi gyengeséget okoz. Másrészt viszont a vegyes sokaságtól való elkülönülés az erő forrása, ahogyan Izráel századokkal később ezt felfedezte, Neh 13,3.

Zsolt.78. 24 Mannát hullatott rájuk eledelül, és mennyei gabonát adott nekik.
Jn.6. 31 Atyáink a mannát ették a pusztában, ahogy meg van írva: Mennyei kenyeret adott nekik enni. 32 Erre Jézus azt mondta nekik: Bizony, bizony mondom nektek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd nektek az igazi mennyei kenyeret, 33 mert az az Isten kenyere, amely a mennyből száll alá, és életet ad a világnak. 34 Akkor azt mondták neki: Uram, add nekünk mindenkor ezt a kenyeret! 35 Jézus pedig azt válaszolta: Én vagyok az élet kenyere, aki hozzám jön, nem éhezik meg soha, és aki hisz bennem, nem szomjazik meg soha.
2Móz.12. 38 Sok keverék nép is ment velük, és juh is, szarvasmarha is, igen sok jószág.
Neh.13. 3 Amikor meghallották ezt a törvényt, kizártak Izráel közül minden keverék népet.