A SÁMUEL ÉS KIRÁLYOK könyvei a nagyobbik részét teszik ki a Régi Próféták könyveinek (Józsuétól a Királyok 2. könyvéig). Ez a leírás jelez valamit ezeknek a könyveknek a jellegéből. Ne olyan történelmet várjunk ettől, amelyet az ember szempontjából írtak meg. Meghatározó elvként inkább azt használva, hogy „az igazság felmagasztalja a nemzetet". Ezek a bibliai könyvek a történelem értelméért fürkészik a múltat, hogy annak jelentése vezérfonalként szolgáljon az utókornak. A történelem tanulságait csak akkor lehet helyesen megérteni, ha Isten őrtornyából szemlélődünk, és ha mindent Ővele összefüggésben látunk. Ha nem Ő a középpontunk, akkor minden a középponton kívüli. Végig a történelmen Isten az elbeszélő, kifejezve útjait és akaratát, tanítva bennünket és figyelmeztetve minket.
Sokan mondják, hogy a történelem furcsa módon önmagát ismétli. Wescott mondta, hogy az ÓSZ nemcsak Krisztusra vonatkozó próféciákat tartalmaz, hanem az elejétől a végéig egy Őrá vonatkozó hatalmas prófécia. Ezért a jövendölés elemei ezeknél a régi prófétáknál rejtett módon jelentkeznek.
Dávid, a felkent, a gondos pásztor, a bátor harcos, az elutasított fejedelem, és végül a megkoronázott király erőtlen és szegényes előképe annak, aki nagyobb, mint Dávid, akinek Fia, de egyben Ura is, Zsolt 110,1.
A Sámuel és Királyok könyvei közti lényegi kapcsolatot még tovább erősíti A Királyságok könyvei elnevezés, amelyet a négy könyvnek együtt adtak a Szeptuagintában (görög) és a Vulgátában (latin), az ÓSZ megfelelő fordításaiban. Ellentét látszik köröttük a kudarcot valló uralkodóknál és azok uralkodási módszereinél, valamint az Isten felsőbbségénél. Miközben az itt tárgyalt történelem a teokráciából a monarchiába való átmenetről szól, hangsúlyozni kell, hogy Isten ettől még nem hagyta abba az uralkodást.
Sokkal többet lehetne még mondani, utalva sok forrásra, amelyeket javasolhatunk: vö. 1Sám 10,25; 2Sám 1,18; 1Kir 14,29; 2Kir 15,31 stb. Az ezekben foglaltak mind szabályszerűen hangsúlyozzák a tényeket, mind azokat, amelyek Istentől vannak, mind amelyek szemben állnak vele. Megtanulhatjuk, mennyire fontos az, amit Isten tart helyesnek népének istenfélő vezetésében. Az Ő népe helyesen vezetve meg fogja tanulni, mihez tartsa magát Isten házában, vő. 1Tim 3.
A monarchia lényeges részét képezte Isten üdvtervének.
Megígérte Ábrahámnak, 1Móz 17,6, és a királyi pálcára Júda van kijelölve, 1Móz 49,10; vö. 4Móz 24,7; 5Móz 17,14-20. A Bírák idejének rendellenes viszonyait annak tulajdonítják, hogy akkor nem volt király Izráelben, Bír 17,6; 18,1 stb. A monarchia szükséges felkészülés volt a Messiás eljövetelére, 1Sám 2,9-től, aki fel lesz kenve az öröm olajával társai fölé, Zsolt 45,6-tól Zsid 1,8-tól. A monarchia helyes dolog volt, de az eredeti időzítése helytelen. A nép által választott ember, Saul elbukik: Isten haragjában adta nekik, Hós 13,9-11. De az Isten szíve szerinti férfi, Dávid, már ott volt a háttérben, Isten idejére várva, hogy a színre lépjen, ő volt Isten választása számukra, Csel 13,21-23.
Sámuel könyveiben az alábbiak lesznek nyilvánvalókká előttünk:
(1) Szükség van uralkodóra, 1Sám 1-8 (vö. Bír 17-21). Éli, a papbíró jelenti az ellentétet Sámuellel, a próféta-bíróval szemben. Bukása vezeti be az új korszak leírását.
(2) Van uralkodó, 1Sám 9 - 2Sám 8.
a) Saul a nép választása, független, engedetlen.
b) Dávid, Isten választása, Tőle függő, engedelmes. Isten mindkét szakaszban eltávolítja az elsőt, hogy utat nyithasson a másodiknak. Aztán a Dávid utáni örökösödés kérdése a következőképpen oldódik meg:
c) Mindazok közül, akik Dávid fiai voltak, Salamon uralkodik „nem Amnon, Absolon, vagy Adonijjá", 2Sám 9 - 1Kir 2.
Véges-végig uralkodásra alkalmas ember kerestetik. Sámuelnél aránytalanul nagy számú hivatkozás történik emberre/emberekre (vö. a Bírákkal is). Közülük néhány a történelem fordulópontjain jelenik meg, 1Sám 1,1; 9,1; 17,4 (bajnok = ügynök); és ezekhez jönnek mások, akik távolról sem kedvező fényben láthatóak, pl. Éli fiai, Sámuel fiai, stb. Ezzel szemben figyeljük meg Isten embereinek ragyogó példáit Sámuelben és Dávidban.
A hatalmon lévő férfinak azonban szüksége van hozzáillő segítőtársra. A Sámuel 1. könyvében sokszor nők istenfélelme, ítélőképessége, alázatossága, és Istentől való függősége mozdítja elő Isten ügyét, pl. Annáé, Fineás feleségéé, Izráel asszonyaié, 1Sám 18,6-tól, Mikálé és Abigailé. Köztük is vannak különféle hibák, sőt eredményük nem is kevésbé katasztrofális, pl. a boszorkányé, 1Sám 28,7-től, Mikálé és Betsabéé a 2Sám-ben.
1Móz.17. 6 És felette igen megsokasítalak téged; és népekké teszlek, és királyok is származnak tőled.
4Móz.24. 7 Víz ömledez az ő vedreiből, vetését bő víz öntözi; királya nagyobb Agágnál, és felmagasztaltatik az ő országa.