Skip to main content

06.16 Az imádság kiváltsága

OLVASNIVALÓ: 
1Krónika 4,9-10

KÉT vers van, amelyek nagyon érdemesek arra, hogy emlékezzünk rájuk 4,9-től. Jábes mindnyájunk előképe születésében, példa számunkra életében. Minden emberhez hasonlóan fájdalom közt született. Nevének jelentése „szomorú", amely megfelelő lehet bármelyikünknek, mert Ádám bűnének hatásai még velünk vannak, 1Móz 3,16; Jn 16,21. De miért írták úgy le, mint aki „testvéreinél tiszteletreméltóbb volt"? Miben különbözött tőlük? Ha semmi másról nem tudunk is, mindenkinek emlékezetes lehet őszinte imája, Jak 5,16. Az imádság szomorúság helyett örömet hoz, Fil 4,7-től.

„Jábes... segítségül hívta." Teljes szívből imádkozott a zsoltáríróhoz hasonlóan, aki ezt mondta: „Este, reggel és délben panaszkodom és sóhajtozom és Ő meghallja az én szómat", Zsolt 55,18. Ne félj hangosan imádkozni, Jer 33,3. Négy kérésében a következőket látjuk:

(1)  Komolyság. „Ha engem megáldanál". Lehet, hogy ő nem hallotta, amit a főpap mond: „Áldjon meg téged az Úr és őrizzen meg téged", lehet, hogy Bálám szavait nem olvasta: „Ímé parancsolatot vettem, hogy áldjak; ha ő áld, én azt meg nem fordíthatom", 4Móz 6,24; 23,20. De Jábes vágyott megtapasztalni az Istenétől jövő gazdagságot. Bűn és restség viszont megakadályozza Isten áldásainak elvételét, Ef 1,3.

(2)  Előrelátás. Azt kérte, hogy „határomat megszélesítenéd". Izráel sohasem hódította meg teljesen azt a jó földet, amelyet Isten neki adott, noha a Dávidhoz hasonló királyok nagyon kiterjesztették határait. Szélesíteni kell látókörünket, élvezni az Istennel való szent közösség örökségét és másokat is bevezetni annak élvezetébe. „Harcold meg a hitnek szép harcát, nyerd el az örök életet".

(3)  Függőség és szerénység. „A Te kezed énvelem lenne." Az ember igazi helye mindig is az alkotójától való függőség. A hívő ember helyzete olyan, mint egy bárány függő viszonya a Pásztortól, egy gyermeké az Atyjától, vagy egy szolgáé Urától. Mivel „nem a testben bizakodunk", szükségünk van Isten kezének vezetésére, őrzésére.

(4)  Alázatosság. Azután ezt kívánta: „engem minden veszedelemtől megoltalmaznál, hogy bút ne lássak!" Ez a szükség alázatos felismerése. Urunk Jézus rábizonyította a világra, hogy annak cselekedetei igen gonoszak, és meghalt, hogy megszabadítson bennünket azoktól, Jn 7,7; Gal 1,4. Így imádkozzunk tehát: „ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól", Mt 6,13.