A PRÓFÉTA, miután csendben volt és hallgatott, most egy imádságos zsoltárba kezd bele „a sigjónóth szerint", amely egyfajta gördülékeny, örvendező zenei kíséret, 3,1. Most már nem kérdésesek Isten útjai. A próféta elfogadta az Úr szavát, bár megrettenve, 3,2a; nem a küszöbön álló nyomorúságtól félve, hanem az Úr félelmével. Napjainkban, amikor eluralkodik a könnyelmű bizalmaskodás, bizony szükségünk van megújulásra „kegyességgel és félelemmel. Mert a mi Istenünk emésztő tűz”, Zsid 12,28-29. Habakuk itt nagy magasságokba emelkedik. Megragadta a szuverén Úrnak meglátása saját zavarai felett és azokon túl. Most az Úr munkájának előrehaladását kívánja, hogy állítsa helyre az életet és tartsa elevenen munkáját a veszteség és szenvedés évei között, Hab 3,2b. Ez előkép lehet arról, hogy a maradék a nagy nyomorúságban felülemelkedik saját baján, hogy Isten szándékainak beteljesedését kívánja, és hogy az Úr mutasson irgalmat azoknak a napoknak a megrövidítésével; vö. Mt 24,22. A dicsőséges Úr közbelépett népéért a múltban, így közbe fog lépni a jövőben is, 3,3. Habakuk Mózes utolsó szavait, 5Móz 33,2, valamint Debóra énekét visszhangozza, Bír 5,4-5, de az igeidőt jövőre változtatja. Eloah dicsőségét látja ragyogni a világmindenség felett az ő Személyéből kiáradó fény sugaraiban, bár hatalma rejtve van, Hab 3,3-4. Először ítéletben jön. Döghalál előzi meg és forró láz követi, 3,5. A föld és a nemzetek megrendülnek, az örökkévaló hegyek szétporladnak, 3,6; vö. Zsolt 97. A szomszédos nemzetek reszketnek, Hab 3,7. A próféta most az Úrhoz szól olyan kifejezésekkel, amelyekben dicsőíti a nemzetek, a vizek, a hegyek, az egek és a gonoszok feletti hatalmáért, 3,8-15. Az istenfélő ember reszket az ilyen fenség és megnyilvánuló szentség láttán, ha a közeledő nyomorúságra tekint, 3,16.
A veszedelem és kifosztottság ellenére ő előre érzi a kellemes illatot, látja a gyümölcsöt, élelmet és aklot, 3,17; hit által ujjongani tud szabadító Istenében, 3,18, és üdvösségének Istenében, aki örömének forrása és helye, 3,19. Így van ez minden korban; az Istenbe vetett hit képessé teszi a hívő embert, hogy hűségesen járjon és örvendezzen bajainak ellenére. Körülményein felülemelkedve mögéjük láthat a végső dicsőséges célokig.