Skip to main content

01.01 Jézus Krisztus születése

OLVASNIVALÓ: 
Máté 1,1-25

HÁROM utalás van arra, hogy Mária fiút szül (21., 23., 25. v.). Egy nő volt az eszköze annak, hogy az ember bűnössé lett (1Móz 3,6), egy nő volt az eszköze az Üdvözítő eljövetelének. A „gyermek " (18. v.) Mária fia volt (25. v.); az ő méhének „gyümölcse" (Lk 1,42). Azonban az Ige kétszer is hangsúlyozza, hogy a gyermek „a Szent Szellemtől" volt (18., 20. v.). Ennek így kellett lennie, mert a gyermek Isten volt (23. v.) Nem tudjuk megérteni, hogy az igaz és szent emberlét hogyan egyesült egy Személyben az örök Istenséggel (11,27; 1Tim 3,16). Mégis boldogan hisszük azt, amit nem tudunk megmagyarázni, mert Isten kinyilatkoztatta nekünk, hogy legyen „a miénk és a mi fiainké mindörökké" (5Móz 29,29).

A (hús)testté lételben (Jn 1,14) az örök Ige megmaradt annak, ami örökké volt, és mégis azzá lett, ami sohasem volt. Melkisédek, Krisztus előképe „apa nélkül, anya nélkül" (Zsid 7,3) volt. Az Úr Jézus Emberré lett, és mint ilyennek, nem volt apja (18. v.); Isten volt, és mint ilyennek, nem volt anyja.

A gyermek szentségét „a Szent Szellem" biztosította. Jézus „a (hús)testben" jött el (1Jn 4,2), de csak a „bűn testének hasonlatosságában" (Róm 8,3). Osztozott emberi természetünkben, de nem bűnös természetünkben. Mária nem volt tökéletes, szüksége volt Üdvözítőre (Lk 1,47), de a Szent Szellem tiszta dolgot hozott ki a tisztátalanból (Jób 14,4).

„Kívánatosabb a jó hírnév a nagy gazdagságnál" (Péld 22,1). Az Urat két jó névvel kellett elnevezni (21., 23. v.). Lukács mondja el a harmadikat (Lk 1,35). Az Urat Isten Fiának kellett nevezni amiatt, ami mindig volt. „Immánuelnek" (23. v.) amiatt, amivé lett. „Jézusnak" (23. v). kellett nevezni amiatt, amit tenni fog. Izsákot („nevetés") születése előtt elnevezték valami miatt, amit anyja tett (1Móz 17,17.19); Jézust elnevezték születése előtt valami miatt, amit neki magának kellett majd megtennie. „Szabadítania" kellett (21. v.) „Ki az Ő testének napjaiban" (Zsid 5,7) úgy kezdte, hogy Isten trónjától rövid időre megalázkodott egy asszony méhéig, és úgy kellett bevégeznie ezeket a „napokat", hogy még mélyebbre alacsonyodjon le, a kereszt szenvedésének feneketlen mélységéig (Mt 26,38-39; 27,46).