A FEJEZET előző szakasza azt kérdezi, hogy vajon vallásos tevékenységünkben Istennek vagy embereknek a tetszését keressük- e; a mennyét vagy a földét (1-18. v.). A menny és a föld közötti választás teszi ki a fejezet hátralévő részét is. Kincseket lehet gyűjteni mindegyik helyen (19-21. v.). A mennyben gyűjtött kincs jelenti a legjobb befektetést és kínálja a legnagyobb biztonságot. A világ is ezt mondja a földi gazdagságról: „Nem viheted magaddal!" Milyen igaz (1Tim 6,7); az Úr azonban nekünk azt mondja, hogy mennyei kincseket küldhetünk előre!
A tanítványnak egyetlen uralkodó célja az legyen az életben, hogy keresse „az Isten királyságát" (33. v.). Szemét szögezze tántoríthatatlanul a mennyei célra és kincsre. Az önzés, mint valami köd, elfedi a látást, és megakadályozza, hogy az igazi világosság bejusson a lélekbe. A keresztyénnek el kell döntenie, hogy ki vagy mi irányítsa az életét. Nem szolgálhatja Istent és a pénzt egyszerre (24. v). Minthogy a tanítvány nem képes a szívét egyszerre mind a mennyei, mind a földi gazdagságra irányítani (figyeljük meg az „azért" szót, 25. v.), szánja minden energiáját az előbbire, és adjon fel minden vesződséget és nyugtalanságot az utóbbival kapcsolatban, tudva, hogy Isten gondoskodni fog minden szükségéről (25-34. v). A világi gondok ugyanúgy alkalmasak arra, hogy ártsanak a szellemi életnek, mint a pénz szerelme (Mt 13,22). A nyugtalankodás nemcsak gyümölcstelen (27. v.), hanem szükségtelen is (25-26.38-40. v.). Ne aggodalmaskodjunk a testünkkel kapcsolatban! Isten, Aki adta az életet és a testet, biztosítani fogja az étel és a ruházat ennél csekélyebb ajándékát. Mi „sokkal különbek" vagyunk, mint a madarak, és „sokkal inkább" felruház bennünket Isten, mint a virágokat. Azok a dolgok, amelyekért a világi ember leginkább töri magát, ennek a világnak a javai; ő keresi „mindezeket". A keresztyén ember először Isten királyságát keresi. Számára a szellemi dolgok a legfontosabbak; a többi csak mellékes. Földi dolgairól Isten gondoskodik. A világi ember törekedve hajszolja ennek a világnak a „dolgait"; a tanítvány pedig Atyjától kapja. Ő Isten dolgaival törődik, és Isten gondot visel az övére. Legyünk szabadok a földi gondoktól, mert Isten ismeri szükségeinket (32. v.); hallja imáinkat (Fil 4,6); és gondot visel rólunk (1Pt 5,7). Ilyen elszakíthatatlan hármas kötéllel (Préd 4,12); nézhetünk szembe „a holnappal", félelem vagy gond nélkül (34. v.).
1Tim 6. 7 mert semmit sem hoztunk a világra, ki sem vihetünk semmit.
Mt 6. 33 Hanem keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és ezek mind ráadásul megadatnak nektek.
Mt 6. 34 Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől, mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.
Mt 6. 24 Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. 25 Azért azt mondom nektek: Ne aggodalmaskodjatok az életetek felől, hogy mit egyetek, és mit igyatok; se a ti testetek felől, hogy mibe öltözködjetek. Bizony több az élet az eledelnél és a test az öltözetnél.
Mt 13. 22 A tövisek közé esett mag pedig az, aki hallgatja ugyan az igét, de az élet gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, úgyhogy nem terem gyümölcsöt.
Mt 6. 27 Kicsoda pedig az közületek, aki aggodalmaskodásával meghosszabbíthatja életét egy arasszal?
Mt 6. 32 Mert mindezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van.
Fil 4. 6 Semmi miatt ne aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt.
1Pt 5. 7 Minden gondotokat őrá vessétek, mert neki gondja van rátok.
Préd 4. 12 Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak; és a hármas kötél nem hamar szakad el.