Skip to main content

01.16 A Sátán vagy Isten hatalma?

OLVASNIVALÓ: 
Máté 12,22-50

 

A FARIZEUSOK kétségbeestek, mert a nép helyes következtetést vont le az Úr hatalmas gyógyító tetteiből (23. v.). Hatalmát nyilvánvalóan nem lehetett megmagyarázni csupán emberi szinten. A farizeusok, minthogy nem tudták megkérdőjelezni a csodák hitelességét és nem voltak hajlandók azokat Isten hatalmának tulajdonítani, azt állították, hogy Jézus az ördög szövetségese. Az Úr fogta a vádjukat, és nyugodtan darabokra szedte. Rámutatott, mennyire abszurd feltételezés van a vádaskodásukban, éspedig az, hogy a Sátán önmaga ellen cselekszik. Egyetlen szervezett társadalom (királyság, város vagy háznép) sem állhat meg, ha meghasonlik. A Sátán hatalma nem azért bukott meg - így érvelt Krisztus -, mert polgárháború támadt belül, hanem mert támadás érte kívülről. A Sátán a sajátjánál nagyobb hatalommal találta magát szembe. Isten Szellemének hatalma lépett közbe; Isten királysága tárult az emberek szeme elé.

„Aki nincs ellenünk, mellettünk van" (Lk 9,50). Ez az a mérce, amellyel a tanítvány másokat mér. Amikor azonban önmagát vizsgálja, a következő próbát alkalmazza: „Aki velem nincsen, ellenem van" (Mt 12,30). Nincs semleges terület!

A farizeusok ahelyett, hogy elfogadták volna Krisztus csodáit az Ő Messiás voltának bizonyítékául, inkább elferdítették a jóságot gonoszsággá azzal, hogy a Szellem hatalmát az ördögnek tulajdonították. Az ilyen emberek úgy határoztak, hogy visszautasítják Jézust, és szemüket becsukják mindenfajta bizonyíték előtt. Számukra nem volt remény. Már semmi mást nem lehetett tenni, ami meggyőzze vagy bűnbánatra indítsa őket - anélkül pedig nincs bűnbocsánat (31-32. v.; Mk 3,28-30). A következetesség azt kívánja - folytatta Jézus -, hogy a fa és gyümölcse ugyanolyan fajta legyen. Ha a démonok kiűzése (a gyümölcs) jó cselekedet volt, a hatalomnak, amely azt megtette (a fának), ugyancsak jónak kellett lennie (Mt 12,33). A farizeusok vádja az ő szívük igazi állapotát tárta fel. A szavak a jellemről beszéltek, és mint ilyenek, bizonyítékul szolgálnak majd „az ítélet napján" (34-37. v.).

Az Úr megtagadta, hogy csodát tegyen abból a célból, hogy az elkápráztatott emberek elfogadják őt. Az emberek olvassanak hit által a messiási jelekből, amelyeket már adott, és válaszoljanak azokra bűnbánattal (38-42).