Skip to main content

01.21 Teljes odaszentelés

OLVASNIVALÓ: 
Máté 15,32 - 16,12

EZ VOLT a második alkalom, hogy Jézus, csupán néhány kenyérrel és hallal nagy sokaságot elégített meg. Jól ismert az elmélet, hogy a kosarak, amelyeket megtöltöttek a maradék darabokkal ebben a második esetben, nagyobbak voltak, mint azok, amelyeket az első esetben töltöttek meg. Mindenesetre a kosarak számának van egy egyszerű, de értékes tanulsága számunkra.

Amikor az Úr az ötezer embert megvendégelte öt kenyérrel és két hallal, tizenkét kosarat töltöttek meg a maradékokkal. Most hét kenyeret és néhány halat használt fel, hogy sokkal kevesebb embert elégítsen meg. Azt várnánk tehát, hogy utána több mint tizenkét kosár maradékot találnak. Végül is csak hét kosárra volt szükség. Miért van, hogy a csoda eredménye nem tűnik olyan nagynak, mint korábban? A magyarázatot a Mk 8,10-14 adja meg. Márk elmondja, hogy közvetlenül az esemény után a tanítványoknak „egy kenyerük" volt a hajójukon. Jézus világosan megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?" Úgy látszik, hogy vagy elfeledkeztek egy kenyérről, vagy visszatartották azt a csónakban. Az áldás azért csökkent, mert amikor megkérdezte őket, nem adtak át és szenteltek oda őneki mindent, amijük volt. Ha teljes áldást akarunk megtapasztalni az ő szolgálatában, neki kell átadni mindenünket. Így van ez?

Később az Úr figyelmeztette tanítványait: „őrizkedjetek a farizeusok és szadduceusok kovászától. Ő a tanításra utalt, de a tanítványok félreértették, és azt hitték, arról beszél, hogy elfelejtettek ételt hozni magukkal. Emlékeztette őket arra a két alkalomra, amikor az utóbbi időben hatalmas tömegeket elégített meg. Számára a tanítványoknak és önmagának az ellátása tehát viszonylag kis dolog lett volna. A korábbi események fényében nem képzelhették volna soha, hogy az étellel való ellátás neki problémának bizonyulhat. Amikor új szükséggel kerülünk szembe, gondoljunk arra, hogy az Úr hogyan cselekedett a múltban a mi érdekünkben, és bízzunk Őbenne, hogy újra ugyanúgy fog tenni. Dávid példát nyújt számunkra a gondolkodó hitről, amikor ezt mondja: „Az Úr, aki megszabadított engem az oroszlánnak és a medvének kezéből, meg fog szabadítani engem e filiszteusnak kezéből is" (1Sám 17,37). Pál ugyanezt a gondolatmenetet követte (2Kor 1,10). Mi is így teszünk?