PÉTER EZT mondta az izráeli férfiaknak: „a szentet és igazat megtagadtátok, és kívántátok, hogy a gyilkos ember bocsáttassák el néktek, az életnek fejedelmét pedig megöltétek" (Csel 3,14-15). Péter azt állította, hogy életet adtak annak, aki életet vett el és elvették az életét annak, aki életet adott. A helyzet iróniája azonban nem állt meg itt.
A zsidó nagytanács Jézust istenkáromlásért ítélte el (Mt 26,65-66). Tudva, hogy az ilyen vád Pilátus előtt semmit sem jelent, politikai vádakat hordtak össze ellene. Pilátus nem engedhette meg magának, hogy semmibe vegye azt az állításukat, hogy Jézus azt mondta, hogy Ő „Krisztus, a király" (Lk 23,2). Izráel vezetői hamisan Krisztust vádolták azzal, ami saját politikai elvárásuk volt a Messiástól. Az Úr gondosan elkerülte, hogy bármilyen bátorítást adjon egy Róma elleni felkeléshez (Jn 6,15), most azonban azzal a váddal állt ott, hogy Ő éppen olyan Messiás, amilyen nem akart lenni (Mt 4,1-10; Mt 16,21-23). Pilátus hihetetlennek találta, hogy ez a szegény, megkötözött galileai prédikátor valaha is bármilyen királyi igénnyel lépett volna fel, és kikérdezte királyságának természetét illetően (Jn 18,33-38).
Pilátus, mivel meg volt győződve Jézus ártatlanságáról és bizonyosra vette a jó kimenetelt, felajánlotta, hogy vagy Jézust, vagy Barabbást szabadon bocsátja a nép kedvéért (17. v.). A főpapok és a vének nagyfokú és körmönfont befolyásának köszönhetően a nép Barabbást választotta. Mind a népnek, mind a vezetőknek vonzóbb volt a hazafias kalandor - aki nem hitt a Messiás küldetésében, csak a fegyverében -, mint az olyan ember, aki ellenállás nélkül szenvedett (1Pt 2,23). A vezetők azt állították, hogy Jézus fenyegetést jelent Rómának; pedig azért fordultak el tőle, mert tudták, hogy nem az. Azt mondták, hogy keresztre szeretnék feszíttetni, mert királysága földi jellegű; boldogan látták, hogy meghal, mert tudták, hogy nem így van. A szomorú irónia az, hogy a helytartó elengedni kényszerült valakit, aki valójában abban a bűntényben volt részes, amit a vezetők megpróbáltak Jézusra kenni. Elvezették az Urat, hogy keresztre feszítsék egy olyan ember helyett, aki azt a messiási eszmét képviselte, amelynek az elfogadását Ő következetesen elutasította.
Barabbás bizonyára tudta, hogy Jézus helyette halt meg. Mi is tudjuk, hogy „Önmagát adta miérettünk" (Ef 5,2).
Ef 5. 2 és járjatok szeretetben, amint Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves, jó illatként.
Jn 6,15 Amikor Jézus észrevette, hogy jönnek, és erőszakkal királlyá akarják tenni, visszavonult ismét a hegyre egymagában.
Mt 16,21-23 Ettől fogva kezdte Jézus jelenteni tanítványainak, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, és sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, és harmadnapon feltámadnia. 22 Péter félrevonta őt, és feddni kezdte: Isten őrizz, Uram, ez nem történhet meg veled! 23 Ő pedig megfordult, és azt mondta Péternek: Távozz tőlem, Sátán, botránkozásomra vagy nekem, mert nem Isten dolgaira gondolsz, hanem az emberekéire.
1Pt 2,23 Amikor szidták, nem viszonozta a szidalmat, amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem ráhagyta az igazságosan ítélőre.