Skip to main content
OLVASNIVALÓ: 
Máté 27,33-66

KRISZTUS HALÁLÁNAK négy azonnali hatása volt. Először is a halála megnyitotta az utat a templomba, a szentek szentjébe (51. v.). A kettészakadt kárpit azt demonstrálta, hogy Jézus áldozata elegendő volt arra, „hogy minket Istenhez vezéreljen" (1Pt 3,18). A zsidó rendszer sok más jellegzetességével az el nem szakadt kárpit azt jelezte, „hogy még nem nyílt meg a szentély útja" (Zsid 9,3-8). Most mindez megváltozott. Krisztus keresztjét megelőzően a kárpiton belülre lépni halált jelentett (3Móz 16,2); a kereszt óta a rajta kívül maradás jelent halált! Amikor Isten megnyitotta a mennyet (3,16-17), azért tette, hogy kihirdesse gyönyörködését szeretett Fiában; amikor a kárpitot szakította el, azt hirdette ki, hogy gyönyörködik Fiának művében.

Másodszor, az Úr halála megnyitotta a szentek sírjait (52-53. v.). Bár sírok nyíltak meg akkor, az világos, hogy a szentek teste csak azután támadt fel és jött ki a sírból, miután az Úr feltámadt. Jézus ezután személyesen megjelent „nem az egész népnek, hanem az Istentől eleve választott bizonyságoknak" (Csel 10,41). A feltámadt szentek jelenléte Jeruzsálemben bizonyította az Ő feltámadását azoknak is, akik Őt elutasították.

Harmadszor, az Úr halála és annak körülményei megnyitották egy római százados szívét (54. v.). Talán hallotta, amikor a zsidók mondták Pilátusnak, hogy Jézus Isten Fiának mondja magát (Jn 19,7). Bizonyára eljutott addig, hogy elhiggye: Isten Fia. Ezt a zsidók nem akarták elfogadni (40., 43., 54. v.). Pál számára a feltámadás hirdette, hogy Jézus az Isten Fia (Róm 1,4); a századosnak az Ő halála hirdette ezt.

Negyedszer, az Úr halála nyílt színvallásra késztette Józsefet (Mt 27,57-58). Ez a gazdag ember ezelőtt titokban volt tanítvány (Jn 19,38), de a kereszt a gyáva szellemet bátorrá teszi! Az Úr a hét hetedik napján József sírjában pihent. Ugyancsak megpihent a világ teremtését követően. Akkor azért pihent, mert teremtő munkáját „befejezte" (1Móz 2,1-3). Most azért pihent, mert megváltó munkáját „fejezte be" (Jn 19,30). Mikor az Úr megteremtette Ádámot, életet adott neki (1Móz 2,7); amikor megváltotta ez embert, a saját életét adta (20,28).