Skip to main content

02.12 Kegyelem és hatalom

OLVASNIVALÓ: 
Márk 3,1-35

SZOMORÚ KÉP a farizeusok természetéről, hogy amikor látták az Urat és a száradt kezű embert a zsinagógában, keresték az alkalmat, hogy bevádolják a szombatnapon végzett gyógyítás miatt (2. v.). Ez olyan magatartás volt, amely az Urat haraggal és keserűséggel töltötte el (5. v.). Ez igazságos harag volt, amely nem bűn (lásd: Ef 4,26) - harag a gondolkodásuk állapota miatt, amelyet keserűség kísért szívük keménysége miatt.

Sok ember meggyógyítása után (Mk 3,7-12) Isten tökéletes szolgájának következő feladata az volt, hogy kijelöljön tizenkét embert, akik közvetlen társai lesznek. A kiválasztás kiemelkedő fontosságú volt, és hatását tekintve maradandó. Márk megemlíti az Úr két szándékát: (1.) „hogy vele legyenek"; ez volt velük kapcsolatos kívánsága, (2.) „és hogy kiküldje őket prédikálni" (14. v.). A sorrend fontos, amely leszögezi az Úrral való közösség szükségességét az Őérte végzett szolgálatot megelőzően. Ez még mindig alapelv. Az a lista, amelyet Márk közöl ezeknek az embereknek a neveiről, különbözik Mátéétól (10,2-4) és Lukácsétól (6,14-16) abban, hogy mindegyik különálló, amelyeket az „és" szó kapcsol össze. Ez arra tanít, hogy minden szolga felelős az Úrnak a maga elhívásáért.

Az Úr, belépve a házba, először barátokkal került szembe, akik megpróbálták visszatartani (21. v.), aztán pedig az írástudókkal, akik azért jöttek, hogy megítéljék (19-30). Ezek súlyos vádat hangoztattak azzal a hatalommal kapcsolatosan, amellyel démonokat űzött ki. Az Úr válasza a következőket foglalta magában:

(a)         ha démon démonokat űz ki, birodalmuk össze fog omlani, és

(b)         a démonok kiűzése határozott bizonyítéka az Úr Sátán feletti hatalmának, minthogy képes őt megkötözni, az erős embert, és hogy az Ő hatalma végül is kirabolja annak házát. Az Úrnak a 29. versben mondott figyelmeztetését a Szent Szellem elleni káromlással kapcsolatban az egész rész összefüggésében kell olvasni.

Anyja és testvérei nem tudták megérteni az Úr munkáját. Az Ő kapcsolatai túlhaladták a természeti kötelékek szintjét, hogy magához kapcsoljon mindenkit, aki cselekszi Isten akaratát (31-35. v.). Nem a család, hanem a hit annak az örök közösségnek az alapja, amely lehetővé teszi az Úrnak, hogy a Gyülekezetről ezt mondja: „ímhol vagyok én és a gyermekek, akiket az Isten nékem adott7' (Zsid 2,13).

Ef 4. 26 Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek, a nap le ne menjen haragotokkal,