Skip to main content

02.27 Az olaj, a vacsorázó ház és a hegy

OLVASNIVALÓ: 
Márk 14,1-31

MÍG az 1-2. vers a főpapoknak és az írástudóknak a határozatáról beszél, hogy mit tehetnének Jézussal, a 3-9. vers azt mondja el, hogy Mária mit tett érte Betániában. Abban a tettében, hogy megkente Őt nagyon drága olajjal, szeretetének milyensége látható, amely semmit sem tekintett túl drágának Őérette. Eltörte a szelencét, és a tartalmát Jézus fejére öntötte. Ez a cselekedet az Úr szájából két megállapításhoz vezetett: az első: „jó dolgot cselekedett énvelem" (6. v.); a második: „Ő ami tőle telt, azt tette" (8. v.). Ez, amint a melléknév utal rá, szép cselekedet volt, amilyen mindig is az igazi imádat, mert szívből fakadt. Az Úr megmagyarázta Mária szívének indítékát, aki olyan példát adott azon a napon, amelyet sohasem felejtenek el, amíg az evangéliumot hirdetik világszerte.

Az imádatnak ezen eseménye után Márk rámutat a részvételnek egy másik eseményére, amelyben két meg nem nevezett férfi vesz részt annak az előkészítésében, amelyről az Úr halála óta megemlékeznek, és így lesz, amíg vissza nem jön (12-25). A korsóvivő mutatta az utat. A ház tulajdonosa három módon járult hozzá a dologhoz: a terem nagy volt, be volt rendezve és elő volt készítve. Az Úr mindenkihez, aki szereti Őt, kérdést intéz: „Hol van az a szállás (számomra)?" Jól tesszük, ha megkérdezzük magunktól, milyen előkészületet teszünk naponta arra, hogy Ő egyetértésben és közösségben lehessen velünk. Szívünk legyen nagy, elménk teljesen felkészített, és teljes lényünket foglalja le a szellemi előkészület, hogy nálunk is minden készen legyen. Miután minden készen volt, eljött az Úr a tizenkettővel. Az az utalás, hogy áruló van közöttük, a fájdalmas kérdéshez vezetett: „Csak nem én?" Bár Márk feljegyzése rövid, mégis teljes. Soha meg ne unjuk a 22-25. vers olvasását, és ne hanyagoljuk el az alkalmat, hogy megemlékezzünk Urunkról a hét első napján.

Az Olajfák-hegyének csendjében a Jó Pásztor beszélt nyájának a megveretéséről és az Ő szétszóródásukról, megígérve az újraegyesülést feltámadása után (26-28. v.). Péter tiltakozása ellenére az Úr megjövendölte, hogy megtagadja majd, és olvasmányunk, amely csendes imádattal kezdődött, zajos hűségnyilatkozatokkal fejeződik be (31. v.).