BÁR a zsidók már elítélték az Úr Jézust, hogy „méltó a halálra", a bírósági paródia folytatódott a római igazságszolgáltatás szerint. Ez a zsidó kihallgatásokhoz hasonlóan ugyancsak három fázisból állt. Márk feljegyzi a két megjelenést Pilátus előtt; Heródes részvétele az 5. és 6. vers között történik. A vád más volt. Az istenkáromlásnak nem lett volna hatása Pilátusra, de meg kellett hallgatnia a politikai vádat, és ez volt az az út, amelyet a zsidók követtek. Pilátus tudta, hogy az Úr nem volt vétkes felségárulásban, és szabadon kellett volna bocsátania, ha nem engedte volna, hogy a körülmények irányítsák. Végső kísérletét, hogy felajánlotta a választást Barabbás és az Úr között, elutasították, ő pedig kiszolgáltatta Jézust, hogy keresztre feszítsék (1-15). Így indult el az Úr a menet szégyenteljes útján, ki a városból a Golgota helyére. Soha azelőtt vagy azóta nem volt tanúja a föld ilyen jelenetnek: csúfolódó csőcselék, ellenszenves katonaság és kárörvendő tekintetű főemberek. Teljesen legyengülve, még a keresztjét is Simon vitte, érkezett meg arra a helyre, és ott keresztre feszítették (16-27). Márk feljegyzi, hogy ennek ideje a harmadik óra volt (reggel 9), és három órán keresztül a bűnös ember szemének lehetősége volt rá, hogy Őt figyelje. De a hatodik órától a kilencedikig(12-15 óra) sötétség borította be az egész országot. Isten a Szeretett Egyetlenre hárította a szent ítélet csapását, és emberi szem nem képes meglátni az ember bűne miatti szenvedéseinek létfontosságú szellemi természetét. Ki tudná felmérni annak az egy kiáltásnak a súlyát, amelyet Márk feljegyzett a hét közül, amely elhangzott a kereszten? „Én Istenem, én Istenem! miért hagytál el engemet?" (34. v.). Isten szentsége a keresztet rettenetes szükségszerűséggé tette, ugyanakkor dicsőséges lehetőséggé és megvalósult ténnyé is a bűnös megváltásának megvalósításában. Miután művét befejezte, Jézus Krisztus, az Úr, Isten tökéletes szolgája kibocsátotta a szellemét, és a templom kárpitja a tetejétől az aljáig kettészakadt, mintha egy láthatatlan kéz tette volna (38. v.). A templomot, az Ő testét az ember rombolta le (29. v). A törvény templomát Isten nyilvánította hatástalanná. Most már egy új és élő út létezik (Zsid 10,20). Ennek a napnak az eseményeit Arimáthiai József koronázta meg, aki megkapta az Úr Jézus testét, hogy megtegye saját személyes és szeretetteljes temetési intézkedéseit (Mk 15,42-46).