EBBEN a fejezetben az emberiség különböző rétegei találkoztak Bemerítő Jánossal. Ott voltak a római katonák, „a sokaság", a vámszedők, és némelyek, akiket úgy írt le, hogy „viperák fajzatai". János senkit sem kímélt. A kiáltó szó a pusztában figyelmeztető hang volt; nem volt szívderítő ennek az embernek az igehirdetése a bűnösök számára. Elérkezett az idő Izráelnek, a Messiás rövidesen meg fog jelenni, és szórólapátja elválasztja majd a gabonát a pelyvától, az igazat a hamistól. János ezt így szemléltette: „Minden völgy betöltetik, minden hegy és halom megalacsonyíttatik" (3,5-6); minden (hús)test közös szintre kerül Isten előtt, hogy szabadítása mindenki előtt látható legyen. A Bemerítő hangja Illéséhez hasonlóan figyelmeztető hang volt (3,7). A nép bűneit nem kárhoztatta kevésbé akkor sem, amikor Heródest megdorgálta „mindama gonoszságokért", amelyeket cselekedett (19. v.). A hűséges embernek gyakran kell szenvednie hűsége miatt, és Heródes „Jánost tömlöcbe vettette" (3,20). Ő azonban mindenkinek megmondta, hogy „eljő, aki nálamnál erősebb" (3,16). Ez a Valaki egyre növekedett, miközben János alábbszállt, és ebben a folyamatban teljessé lett János öröme, mert a Vőlegény hangja felváltotta a „pusztában kiáltó" hangját (Jn 3,29-30).
Fontos megjegyezni, hogy János tanítása nem ugyanabban az időben folyt, mint az Úr Jézusé; hasonlóképpen a Gyülekezet a földön nem jelenhetett meg, amíg az Úr Jézus a földön volt. Az Úr Jézusnak vissza kellett térnie a mennybe, hogy a Szent Szellem lehessen jelen helyette.
Ez a fejezet, amely oly sok embert említ és amely Mária családfájával fejeződik be, beszél még az Atyáról, a szeretett Fiúról és a Szent Szellemről. Milyen öröm számunkra elfordulni a bűnben lévő embertől, a rémülettől, csalárdságoktól és gőgtől, hogy „Jézust magát" szemléljük, Akit az Atya szeretett Fiának nyilvánított, akiben Ő „gyönyörködött" (Lk 3,22-23). Lukács Jézust mindenki mástól megkülönbözteti. Mindig így kell lennie. Miközben joggal gondolunk Őrá, mint „az emberre", ahogyan Lukács evangéliuma elénk állítja, soha ne feledjük, hogy Ő egyben a mennyei Úr, „az utolsó Ádám", a második ember (1Kor 15,45-47). Ő mindenképpen egyedülálló, a „Szeretett", és egyedül Őbenne