A KAPCSOLATOKNAK és különböző szükségleteknek a változatossága áll előttünk ebben a fejezetben, de az Emberfia mindig nagyobb, mint az emberek szükségletei.
Jézus kölcsönvette Simon hajóját, és ellökve azt a parttól, szószéknek használta, és tanította a népet. Jutalomképpen, vagy hogy Simon hitét megerősítse egy éjszakai hiábavaló munka után, a kivetett hálóban „halaknak nagy sokaságát" találták. Az esemény Simon számára tényleges tanulságot jelentett, mivel az Úr azt mondta neki, hogy mostantól fogva „embereket fog" (10. v.; ApCsel 2,41; 10,44-48). Amikor az isteni dicsőség megnyilatkozik, az ember bűnössége érzékelhetővé válik (Lk 5,8; 7,38; Ezs 6,1-5).
Az Úr ezután egy leprással és egy gutaütöttel találkozott, akik együttesen illusztrálják azt a romlást és tehetetlenséget, amit a bűn eredményez. A leprás esetében és szánalomra méltó helyzetében az Emberfia kegyelmét és hatalmát látjuk, amikor megérinti. A leprás visszataszító betegsége azonnal megszűnt.
Ezután következik a gutaütött férfi, akit Őelé vittek. A nehézséget a négy férfi (Mk 2,3), akik barátjukat Jézushoz vitték, a ház tetőszerkezetének megbontásával küzdötte le. Leeresztették „Jézus elé", aki meglátta, amit senki más nem látott, éspedig „azoknak hitét" (20. v.). Közölte, hogy „megbocsáttattak néked a te bűneid", és ennek valóságosságáról jelt adott a hitetlen bámészkodóknak azzal, hogy még ezt mondta: „Kelj fel, és fölvévén nyoszolyádat, eredj haza" (24. v.). Akik látták, megdöbbentek, és ezt mondták: „Bizony csodadolgokat láttunk ma!"
Ezt követően Lévivel találkozott, és felszólította: „Kövess engem!" (27. v.) Ő felkelve vámszedő társai közül, „nagy lakomát készített" (29. v.), és mindenkit meghívott! A farizeusok és írástudók zúgolódtak tanítványai ellen a gyanús vendégek miatt, de Ő megválaszolt nekik: „Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek" (31. v.). Az Ő „hívása" - hangsúlyozta - a bűnösöknek szól. Tanítványai ettek és ittak, amíg a „vőlegény" velük volt, és miért ne?
A fejezet példázattal végződik, amely ha helyesen értelmezzük, az ószövetségről és az újról beszél. Ezek nem keverednek, és azok, akik ragaszkodnak a régihez, nehéznek találják, hogy az újhoz csatlakozzanak, ezt mondva: „Jobb az ó" (Lk 5,39).