Skip to main content

03.16 Meglátjuk az Ő dicsőségét

OLVASNIVALÓ: 
Lukács 9,28-50

AZ ÉHSÉG helyszíne után (10-17. v.) Lukács most megmutatja nekünk a dicsőség helyszínét és az Urat imádkozás közben. A három kedvenccel, Péterrel, Jakabbal és Jánossal felment egy hegyre, és miközben imádkozott, „orcájának ábrázata elváltozott, és az ő ruhája fehér és fénylő lett" (29. v.). Az a dicsőség, amely most átsugárzik egész öltözetén, az Ő igazi dicsősége, amelyet eddig eltakart kegyelmének és szeretetének társai érdekében mintegy sötét üveggel, hogy jobban láthassák Őt. Hasonlítsuk össze a 2Kor 3,18-cal.

Jézussal volt Mózes és Illés, akik az Ő haláláról (szó szerint: kivonulásáról) beszéltek (31. v.). Mint a törvény és a prófécia képviselőinek, menniük kellett. A tanítványoknak most már „Őt" kellett hallgatniuk (35. v.), az Atya szeretett Fiát, amint azt a mennyei hang bizonyította. A jelenet annyira lenyűgöző volt, hogy a mély álomból felriadva és az Ő dicsőségét látva Péter azt kívánta, hogy tartsák vissza a csodálatos látványt három sátor felverésével, „nem tudva mit mond" (33. v.). Jézus ilyen visszatartása szemben állt az isteni szándékkal; a Krisztusnak először szenvednie kell és azután „bemennie dicsőségébe".

Változik a helyszín, mert a következő napon, amikor lejöttek a hegyről, találkoztak egy emberrel, aki izgatottan kérte Jézust, hogy nézze meg a fiát, egyetlen gyermekét, akit megszállt egy gonosz szellem. A tanítványok nem tudtak segíteni az ember végső kétségbeesésében, de a Mester ezt mondta: „Hozd ide a te fiadat" (41. v.). A tisztátalan szellemet megdorgálva „meggyógyította a gyermeket, és adta azt az ő atyjának". Tehetetlen tanítványok; hatalmas Krisztus!

Amikor „az Istennek nagyságos ereje" (43. v.) mindenki álmélkodására megnyilvánult, emlékeztette tanítványait eljövendő megpróbáltatására és halálára az emberek kezében. Bizony, ettől idegen légkör volt az, amelyben arról vitatkoztak, hogy ki lesz közöttük a legnagyobb (46. v.). Egy gyermeket például állítva az alázatra, ezt mondta: „Aki legkisebb mindnyájan közöttetek, az lesz nagy" (48. v.). Egy másik lecke következett az alázatról, amikor válaszolt arra a panaszukra, hogy valaki az Ő nevét használja a démonok kiűzésére, pedig „nem követ mivelünk". Nem lehet semlegesség, ahol Krisztusról van szó. „Aki nincs ellenünk, mellettünk van" (50. v.).