Skip to main content

03.20 Isteni gondviselés

OLVASNIVALÓ: 
Lukács 12,1-34

 

A MAI rész, a 13-21. vers kivételével (amely egy emberhez szól, aki félbeszakította az Urat) külön a tanítványokhoz szól. Amint elfoglaljuk helyünket manapság ebben a kategóriában, a vigasztalás és biztonság szavait jelentik. Micsoda Istenünk van, érdekli még a ráadásul adott ingyenes verébfióka is, ha négyet vásároltak! Hasonlítsuk össze a 6. verset a Mt 10,29-cel. Még a fejünk hajszálai is számon vannak tartva, ennyire részletekbe menően ismer bennünket. Amikor az Úr azt mondta, hogy „sok verébnél drágábbak vagytok", tudta, hogy nagyon hamar az Ő drága vére fog ömleni tanítványai megváltásáért. Drágák vagyunk neki!

Gondviselése ki fog terjedni azokra a megpróbáltatásokra, amikor az Ő megváltásában mutatott hűség miatt tanítványait a felsőbbségek elé viszik. Ilyen körülmények között - mondta az Úr - hagyják védelmük ügyét Isten kezében. Ő fogja adni a szavakat, amikor a felkészülés lehetetlennek bizonyul.

A13. versnél a megszakítás alkalmat ad arra, hogy figyelmeztessen a kapzsiság ellen. A kapzsiság magában foglalja azt, hogy nem elégszünk meg Isten gondviselésével; hogy jobban csinálnánk, mint Ő. A 22. vers visszatér a tanítványokkal folytatott beszélgetéshez, és ismét az isteni gondviselés területére visz bennünket. A hollóknak, ezeknek a tisztátalan madaraknak nincs csűrjük, de naponkénti ellátásukat Isten biztosítja, és a tanítványok „drágábbak... a madaraknál". A mezók liliomai nem fáradoznak, nem fonnak, mégis fennmaradnak olyan dicsőségben, amely felülmúlja Salamonét; ez Isten hűségének bizonyítéka. Mi többet érünk a liliomoknál. A mező füvét, amely számunkra olyan közönséges dolog, Isten tartja meg. Isten „ruházza" azt Mennyivel inkább az övéit!

Az Istenünkben vetett bizalom meg fogja akadályozni a nyugtalan gondokat. Tudjuk, hogy szükségünk van anyagi dolgokra, de ami még fontosabb, Ő is tudja (30. v.). A nyugtalanító gondoknak meg kell szűnniük, és naponkénti életünk fő irányvonala Isten királyságának a keresése legyen (31. v.). Ebben különbözünk a „a világi pogányoktól", akik arra használják energiájukat hogy „mit együnk, és mit igyunk?" Elsőként az Ő dicsőségének keresése azt jelenti, hogy „ezek mind megadatnak" nekünk; nem szükségszerűen azt kapjuk, amit akarunk, ez akár károsnak is bizonyulhat, hanem azt, amit Isten lát jónak számunkra. Ő tudja azt a legjobban.