Skip to main content
OLVASNIVALÓ: 
Lukács 12,35-59

A BIZALOM élete (tegnapi olvasmány) egyúttal a vigyázás és a hűség élete is. Az Úr gyakran tett utalást az eljövetelére, és sürgette, hogy tanítványai éljenek ennek a fontos eseménynek a fényében. Ha Ő eljön, akkor nem lehet lazulás az erőfeszítésben - a derekak legyenek felövezve, és a lámpások égjenek (35. v.). A felövezett derekak a munkára való készségről beszélnek, és a bizonyságtétel égő lámpásait fenn kell tartani a sötétben. Ez van eljövetelének háttere előtt, amelyre vonatkozólag meg kell mondanunk, hogy nem adott dátumot.

Az Úr örömteli fogadását követték az Ő helyeslésének jelei (36-40. v.). „Boldogok azok a szolgák" - ki tudná elmagyarázni mindazt, amit ez jelent? Ezután jön az elképesztő kijelentés, hogy Ő, az Úr „felövezve magát,... szolgál nékik". Kimondhatatlan alázat, és mégis, ebben az alázatban nagysága ragyog fel. Ő mondta a tanítványainak: „Aki közöttetek első akar lenni, legyen a ti szolgátok" (Mt 20,27). Amíg Ő a szolgálat helyén van, bemutatja jogát az elsőségre.

A 42-48. vers a hűség birodalmába visz, és bemutatja a „hű és bölcs sáfárt", aki vállalja a felelősséget Urának távolléte alatt. Pál is beszélt a sáfárságról, és hangsúlyozta, hogy „a sáfárokban megkívántatik az, hogy mindenik hűnek találtassák" (1Kor 4,2). Amíg Urunk távol van, mindegyikünknek van kötelessége, ami ránk van bízva, amellyel kapcsolatban elvárja a hűséget A 43. vers az Úrnak erre a hűségre való reagálásáról beszél, „mikor haza jő". Milyen mélység rejlik ezekben a szavakban: „Boldog az a szolga"! De megmarad a szomorú tény, hogy nem talál hűséget minden szolgájánál, és látjuk, hogy a Mester a hűtlen szolgával megfelelőképpen bánik. János beszélt arról, mint lehetőségről, hogy „meg ne szégyenüljünk előtte az Ő eljövetelekor" (1Jn 2,28).

A hűség és éberség kerül valamibe. Az Úr beszél a meghasonlásról Őmiatta. Ha hűek vagyunk hozzá, nem várhatjuk, hogy mindenki egyetért majd velünk; még a családi körben is lehetnek ellentétek. Az Úr, a hűséges, tudta, mit jelent ez Önmagára vonatkozóan: a szenvedés „bemerítkezését" emberek és Isten kezétől (50. v.). Ő mégis mindvégig hű és igaz maradt.