A MEGTÉRÉS a gondolkodásmód megváltoztatása, amely az egyént arra indítja, hogy bízzon Istenben és hagyjon fel a bűnnel. Ez életbevágó része az Isten emberekkel való bánásmódjának. Szóltak az Úrnak azokról, akiket Pilátus megöletett, valamint azokról, akik meghaltak, amikor egy torony rájuk omlott, úgy gondolva, hogy azok, akik így jártak, nagyon bűnösök voltak, ezért ítéltettek meg. „Ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek": Krisztus válasza eltekint azoktól, akik ezeket a szerencsétlenségeket elszenvedték, hanem hallgatói felé és felénk irányul. A megtérés elengedhetetlen, vagy mindenki el fog veszni. Krisztus elismeri a bűn általános voltát, ezért nincsen felmentés a megtérés követelménye alól.
A következő példázat (6-9. v.) első szakaszunkhoz kapcsolódik, de magában foglalja még Isten türelmének igazságát. A fügefában, amelyet a szőlőskertbe ültettek (olyan helyre, ahol tápláló a talaj), Izráel nemzetét látjuk, amelyre Isten visel gondot. A vincellér (az Úr Jézus) három éven keresztül gondozta (ez az Ő nyilvános szolgálata). A tulajdonos kereste az eredményt, de sajnos nem volt. Nem talált gyümölcsöt, annak ellenére, hogy Isten Fia közöttük volt kegyelemben. A „vincellér" még egy évet kért az ítélet előtt, de ez volt az a negyedik év, amikor a nemzet minden gonoszságát bemutatta, és Messiását keresztre feszítette. Azok a szavak, hogy „vágd ki azt", Kr. u. 70-ben teljesedtek be, amikor Jeruzsálemet elpusztították. A meg nem térés azt jelenti, hogy semmi sincsen Isten számára, és a helyzet reménytelen.
A 34. vers ehhez a két szakaszhoz kapcsolódhat. Az Úrnak ez a kifakadása feltárja az Ő szánakozó szívét. Látott egy olyan várost, amely nem akart megtérni, látott egy fügefát, amely nem akart gyümölcsöt teremni, és az isteni Fiú láthatta, hogy nincs lehetőség a küszöbön álló tragédia elkerülésére. „Akartam... és ti nem akartátok!". Ó, micsoda fájdalom ez! Az Úr nem mond le rögtön azokról, akik nem térnek meg és nem teremnek gyümölcsöt, de eljön az idő, amikor meg kell tennie, és Ő ezt szomorúan teszi.
„Avagy kevesen vannak-e, akik üdvözölnek?" (23. v.). Az Úr nem mondja, hogy „bizony" vagy hogy „nem". Azt mondta a kérdezőnek, hogy igyekezzen bemenni a szoros kapun. Ez a megtérést foglalja magában.