TÖBB PÉLDÁZAT keletkezett egy farizeus meghívásából, aki arra kérte az Urat, hogy vegyen részt egy étkezésen. A vendégek a „felső tízezerhez" tartoztak, és az Úr megfigyeli a tolakodást, hogy biztosítsák maguknak a fő helyeket az asztalnál. Bár Ő maga is vendég, kifogásolja ezt a magatartást, és valójában a következőket mondja: „Az alázat helyét foglald el - innen azután csak felfelé vezet út" Hangsúlyozta azt, ami világosan isteni alapelv: „Mindenki, aki magát felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik." Ő kiemelkedő példa önmaga megalázásában és az isteni felmagasztaltatásában (Fil 2,5-11). További utasítása arra vonatkozóan, hogy kiket kell meghívni egy lakomára (vagyis olyanokat, akik képtelenek viszonozni), az egyik vendéget egy megjegyzésre késztette: „Boldog az, aki eszik kenyeret az Isten országában." Az Úr válasza egy másik, ünneppel kapcsolatos példázat volt, amelyet Isten rendezett, és amelyre embereket hívott meg. Úgy vehetjük, hogy az első meghívottak a zsidó nemzetet képviselték. Bizony, általános elutasítás volt tapasztalható, hogy elfogadják a meghívást. Az elutasítás kifogásai silányak voltak, és világosan jelezték, hogy nem akarják azt elfogadni. Ahogyan Pál rámutatott, a zsidó nemzet „eleste" „a világ gazdagsága" lesz (Róm 11,12), és Isten szélesre fogja tárni az áldás ajtaját a pogány világ előtt; mert az érdemtelenek és a kirekesztettek reagálni fognak hívására.
Az Úr a következő három példázatot bevezetve nem biztosítja a könnyű tanítványságot (25-27. v.). A sokaság követte Őt, de nem meggyőződésből. Az Úr rámutatott a tanítványság feltételeire. Az Úrnak kell az életében a legfőbbnek lennie. A szeretetnek Őiránta olyan nagynak kell lennie, hogy minden egyéb szeretetet elhomályosítson. A tanítványság legnehezebb része az, ami „a maga lelkét" érinti (26. v.). Könnyebb az embernek másokat félreállítani, mint önmagát.
A példázatok közül kettő azt mutatja, hogy Krisztus nem akar olyan követőket, akik meggondolatlanul vállalják a tanítványságot (28-33. v.). Annak az embernek a példázata, aki tornyot épített, és a királyé, aki háborúba készült, miközben hasonlít egymáshoz, ugyanakkor különböző is. Az első példázatban Jézus ezt mondja: „Ülj le és gondold végig, hogy vajon megengedheted-e magadnak, hogy engem kövess”. A másodikban ezt mondja: „Ülj le és gondold végig, hogy vajon megengedheted-e magadnak, hogy visszautasítsd az én igényeimet." (Hunter) Mindkét szempont fontos.