Skip to main content

03.26 Az Ő eljövetelének fényében

OLVASNIVALÓ: 
Lukács 17,1-37

AZ ENGESZTELHETETLEN szellem probléma (3-6. v.). Az Úr azt mondja, hogy ha valaki vétkezik ellenünk, és megbánja, meg kell bocsátanunk neki. Azzal lehetett érvelni, hogy ha ismétlődik a vétkezés (hétszer), bizonyos kétségek merülhetnek fel a megbánást illetően. De a lecke világos - ha megbánta, bocsáss meg neki. Lehetnek kétségeink a megbánás őszintesége felől, de a mi dolgunk a megbocsátás. Megérthetjük a tanítványok kérését, hogy „növeljed a mi hitünket", mert az állandó megbocsátás meghaladja az emberi erőt. Az Úr azt válaszolta, hogy nem a hit nagysága fontos, hanem a hit minősége. Beszélt egy eperfáról, egy mély gyökerű fáról. Ez a mélyen gyökerező, engesztelhetetlen szellem találó képe. Hit által lehet elbánni vele.

A rabszolgának (7-10. v.) nincs joga köszönetet várnia azért, amit tett, csak a kötelességét teljesítette. Ne feledjük, hogy a Golgota fényében sohasem tehetünk túl sokat, valójában sohasem teszünk eleget szeretett Mesterünkért. Haszontalannak látjuk szolgálatunkat; Isten óvjon meg tőle, hogy másképpen lássuk. Az isteni nézőpont azt kegyelmesen különbözőnek látja, és a hű szolga, még ha önmaga szolgálatát haszontalannak látja is, hallani fogja a következő szavakat „jól vagyon".

Tíz leprás megtisztult, de csak egy tért vissza, hogy köszönetet mondjon (11-19). Az Úr köszönetet vár azoktól, akiket megtisztít. Nem vallunk-e itt kudarcot? Nem vesszük-e megmentésünket magától értetődőnek? Az az ember, aki visszajött, mélyebb áldásban részesült. Míg a kilenc csak a leprájából gyógyult meg, a tízedik a bűneiből is megváltást nyert, és szorosabb közösségbe került Mesterével.

Az Úr most tanítványainak gondolatait az Emberfia eljövetelének napjára irányítja (22-37. v.). Izráel és a világ van szem előtt, nem a Gyülekezet, és az Emberfiát keményen és ítéletben látjuk fellépni. A világ el lesz merülve saját ügyeiben, és megrémíti őket az események hirtelensége. Azonban mielőtt mindez megtörténik, a Gyülekezet elragadtatik, hogy örökre az Úrral legyen (1Tesz 4,17). Ennek a boldog eseménynek a láttán törekedjünk irgalmasságra, hogy megbocsátó szellemmel éljünk, és elfogadható szolgálatot nyújtsunk.