Skip to main content
OLVASNIVALÓ: 
Lukács 22,1-38

AMIKOR ELKÖZELGETT az Üdvözítő megáldoztatásának ideje, a Sátán nagyon aktív lett. A 2. versben a főpapokat és az írástudókat látjuk összeesküvésük közepette, a 3. versben pedig azt látjuk, hogy a Sátán megszállja Júdást, aki készséges bűntárssá válik. Mindennek hátterében az isteni eleve ismerés áll, és összehasonlíthatjuk a Zsolt 2,4-gyel: „Az egekben lakozó neveti, az Úr megcsúfolja őket”. Isten minden dolgot a saját akaratának tanácsvégzése szerint rendez el. Mit tehetnek emberek és démonok?

Az Úr tökéletes bizonyossággal halad a maga útján (7-13. v.). Elküldi tanítványait, hogy előkészítsék a páska megünneplését, tudva mindent, ami történni fog, és hogy egy meg nem nevezett tanítvány boldogan fogja helyiségeit Urának rendelkezésére bocsátani. Figyeljük meg a szavakat: „Elmenve pedig, úgy találták, amint mondta nékik."

A páska megünneplése beolvadt valami új dologba, az úrvacsorába (19-20. v.). Az ünnepi kenyér és pohár hirtelen új értelmezést nyert, ahogyan az Úr vette mindkettőt, és mutatta be azokat, mint testének és vérének szimbólumait. A Sátán összeesküvést szíthat, de ennek ellenére az Úr láthatja. Gyülekezet alakul, és hogy hívő lelkek évszázadokon keresztül ebben az egyszerű megemlékezési ünneplésben örvendeznek majd. „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre" (19. v.).

A 21-23. versben az Úr utalt Júdás árulására, bár Júdást nem nevezte meg. A tanítványok meghökkent érdeklődése, hogy ki az közülük, azt jelentheti: ők nem tudták. Az Úr tudta, ki Júdás, amikor eredetileg elhívta (Jn 6,64), azonban egy szóval sem árulta el másoknak.

Milyen szomorú, hogy ilyen körülmények között tanítványai földi nagyságról ábrándoznak (24-27. v.). Jézus a keresztre gondol, ők a pozícióra. A szavak, amelyeket az Úr mondott, hogy helyreigazítsa beállítottságukat, ma is érvényesek számunkra: „Olyan legyen... aki fő, mint aki szolgál" (26. v.).

A Sátán ismét bekerül a képbe (31. v.), mint aki engedélyt kért arra, hogy a tanítványokat megrostálhassa. Kérnie kell ezt, mert Istené a fő hatalom. Az Úr, megjegyzéseit Péternek szánva, kimondja a vigasztaló szavakat: „Én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited". Dicsőség neki!