Skip to main content

04.01 Megvetett és elhagyatott

OLVASNIVALÓ: 
Lukács 22,39-71

EZ SZENT föld. Figyeljük meg a 39. verset: „az Ő szokása szerint". Nem volt számára idegen a Gecsemáné, mint az imádkozás helye, és Júdás ezt tudta (Jn 18,2). De sohasem volt azelőtt az Úrnak ilyen megtapasztalása, mint ekkor. Előtte volt a Golgota. Az ítélet a bűnért most nagyon közel volt, és mindannak a borzalma elborította. Jóllehet, volt ott sátáni nyomás is, de ezt halijuk: „Ne az én akaratom, hanem a tiéd..." Gondolkozzunk el egy pillanatra ezeken a szavakon: „haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozott". Lukács doktor felhívja a figyelmet a nyomás fizikai következményeire: „verítéke olyan volt, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak." Milyen nagy lehetett a szeretete irántunk és odaadása Atyja akarata iránt!

Az árulás (47-53. v.). Most teljesen kiderült, hogy ki volt az áruló, de az Úr Júdás mögé tekintett, amikor a következő szavakat kimondta: „ez a ti órátok, és a sötétségnek hatalma" (53. v.). Nehéz megérteni, hogy Júdás hogyan tartózkodhatott a tökéletes tisztaság és szeretet jelenlétében három éven keresztül, és maradhatott mégis vétkes ilyen hitványságban. J.S. Stewart a következőket mondja: „Ez volt a szörnyűség mindent betetőző fogása, az aljasságnak a teteje, amelyen túl nem terjedhetett az emberi aljasság, amikor kint a kertben Júdás nem kiáltással, vagy ütéssel, vagy szúrással, hanem csókkal árulta el Mesterét."

Júdás elárulta, Péter megtagadta (54-62. v.). Ne legyünk nagyon kritikusak szegény Pétert illetően. Ha mi sohasem tagadtuk meg Urunkat (ami elég kétséges), ne feledjük: „...de Isten kegyelméből vagyok, aki vagyok". Péter helyreállt, az Úr tekintete összetörte (61. v.). Az Úr később, feltámadott életében felkereste őt (24,34).

Amikor a 63-65. verset olvassuk, jusson eszünkbe, hogy az, Akivel így bántak - Isten Fia volt. Halál sújtotta azt az embert, aki tévedve megfogta az Úr ládáját (2Sám 6,6-7). Itt az emberek ugyanígy jártak el. Isten mégis visszatartotta a kezét.

Figyeljük meg a megvetett Ember nyugodt méltóságát a Szanhedrin előtt. Nem volt hajlandó megbeszélni velük a kérdésüket: „Te vagy a Krisztus?" Ismerte hamisságukat. Amikor azonban azt kérdezték: „Te vagy tehát az Isten Fia?", hatásosan válaszolt: „Ti mondjátok, hogy én vagyok!" Ez már elég volt - ezt akarták elérni, hogy igazolják az istenkáromlás vádját.