Skip to main content
OLVASNIVALÓ: 
Lukács 24,36-53

MICSODA IZGALMAS nap! Miközben az emmausi két tanítvány elmondta a történetét és a teremben lévő többiek is a magukét, egyszer csak köztük állt maga az, Akiről beszéltek. Nem volt szüksége arra, hogy kinyissa az ajtót - a feltámadott test, miközben valóságos test volt, nem volt alávetve azoknak a természeti törvényeknek, amelyek azelőtt uralkodtak rajta. Némelyek azóta is tagadták, hogy feltámadt a test, és azzal érveltek, hogy csak a szellem hagyta el a sírt (ott volt egyáltalán?), és hogy a test gázneművé változott. Az Úr tudta, hogy lesznek ilyen érvelések, és megelőzve azokat a következőket mondva: „Tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a szellemnek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nékem van" (39. v.).

A tanítványok megrémültek és féltek (37.v.), ami természetes reagálás a természetfelettire. De ez hamarosan elmúlt, és azután „örvendeztek azért a tanítványok, hogy látták az Urat" (Jn 20,20). A félelmet öröm váltotta fel. Az Úr élt és velük volt. Most az Úr, ahogyan a kettővel tette az emmausi úton, az összegyűlt társaságnak feltárta az ószövetségi kijelentést, azután pedig „megnyilatkoztatta az ő elméjüket, hogy értsék az írásokat". Ez nemcsak az ő személyes szellemi hasznukra történt, hanem ezeket az írásokat fel kellett használniuk az evangélium hirdetésében.

Valószínű, hogy a 46-48. vers az Úrnak a következő negyven nap alatt elmondott tanítását foglalja össze. Ezekben a versekben elmondta a tanítványoknak, hogy amit most megtudtak, nem egyedül az ő számukra van, hirdetniük kell a nemzetek között, otthon elkezdve. Az Úr tudta, hogy az emberek számára ez lehetetlen feladat saját erejükből. Tehát kegyelmesen beszélt a Szent Szellemről, az Atya ígéretéről, és Ő majd felruházza őket hatalommal. Figyeljük meg az Úr szavait: „maradjatok... mígnem felruháztattok mennyei erővel." Szeretteim, ne merészeljetek e nélkül elmenni!

Milyen csodálatos csúcspont! Ott voltak a hegyoldalon, beszélgettek, amikor Ő hirtelen emelkedni kezdett. A tanítványok látták Őt elmenni, ahogyan kezét áldva terjesztette ki, amíg csak el nem tűnt előlük. Ez a befejezés? Nem! Lukács a második könyvében (Apostolok cselekedetei) elmondja, hogy amikor az ég felé néztek, egy hang a következőket mondta: „Ez a Jézus... jön el..." (Csel 1,11). Feltámadt Üdvözítő, Szent Szellem, eljövendő Úr! Halleluja!