AZ ÖRVENDEZÉS idejét választotta Jézus első csodája alkalmául. János elevenen idézi fel az emlékezetes napot, amikor menyegző volt a galileai Kánában. Az Úr „fájdalmak ismerője" volt, de boldog időket is ismert. A következő jel a 4. fejezetben a nemes ember fiának meggyógyításakor a fájdalommal állt kapcsolatban. Ő még mindig Úr mind a boldogság, mind a szomorúság helyzetében. Milyen érdekes megfigyelni, hogy első csodájának helyszíne nem a főváros, hanem inkább egy jelentéktelen falu volt. Annyira jellemző Jézusra, hogy így rendezi el az eseményeket, és ebben mély alázatát és a hivalkodás teljes hiányát látjuk.
Az Úr ideális vendégnek bizonyult. A legjobb mód, ha vele kezdik az új házasok a közös életüket! Amikor elfogyott a bor, Ő több mint elegendő volt a helyzet megoldásához. János nagyon egyszerűen magyarázza meg, hogyan változott a víz borrá. Ez azt szimbolizálja, hogy a judaizmus külsődleges megtisztulását felváltja az az összehasonlíthatatlan belső öröm, amit csak Krisztus adhat (Zsolt 16,11; Róm 5,11). Figyeljük meg, hogy a bor a víz után jött - belőle származott, és jobb volt annál!
János úgy beszél Krisztus csodáiról, mint jelekről - üzenetet tartalmazó csodákról. Ebben az első jelben a bor létrehozásának hosszú folyamatát az Úr teremtő szavával félretette, és közvetlenül változtatta a vizet borrá, mégpedig a legjobb borrá. A csoda eredménye tanítványai hitének elmélyülése lett. Más tanúi is voltak a figyelemre méltó eseménynek, de a tanítványok húztak belőle valóban hasznot. Másokat is érinthetett, de az igazságot Őróla valójában csak azok tanulták meg, akik szerették és bíztak benne.
Tanulságos, hogy kik voltak jelen ezen az alkalmon. Jézus anyja (megfigyelhetjük János tiszteletét iránta, 1., 3., 5. v.; 19,25-27) fenntartás nélkül hitt az Ő képességében és szavában (5. v.). A szolgák engedelmeskedtek Krisztus parancsának, szó szerint, azonnal és kérdés nélkül. Ezek a vonások jellemzik-e a mi szolgálatunkat? Míg a násznagy nem tudott a csodáról, a szolgák nagyon jól tudták, hogyan változott a víz borrá. Krisztus ismerete az igazi bölcsesség kiinduló pontja (Kol 2,3). Végül dicsőségének kinyilvánításakor a tanítványok még inkább nagyra becsülték Őt, Akit követtek. Mennyire értékelem én az Ő dicsőségét és kegyelmét?