A PÁSKA alkalmával az Úr nyilvánosan elítéli azokat, akik a vallást megélhetésre használják. A Mal 3,1 próféciája szerint Ő hirtelen jön el a templomába, ítéletben. Némelyeket csak azért érdekel a keresztyénség, mert hasznot lehet húzni belőle. Vigyázzatok - emlékezzetek Júdásra! Megfigyelhetjük, hogy az Úr a kőtelekből ostort csinált (15. v.). Erre szüksége volt a templom megtisztításához, de az ostor, amelyet használt, nem volt szolgálatának maradandó jellegzetessége. Ez nem az egyetlen alkalom volt, amikor megtisztította a templomot, itt azonban látjuk jóságát és szigorúságát. A tanítványok felismerték az Isten háza iránti buzgalmát; vö. a 17. verset a Zsolt 69,9-cel. Jól tesszük, ha megkérdezzük magunkat, hogy vajon osztozunk-e valamennyire az Úrnak az Ő háza iránti buzgalmában. Ennek közvetlen jelentősége van a helyi gyülekezet megerősítésében és fenntartásában (1Tim 3.15). Különbséget kell tennünk a lelkes és a fanatikus ember között. A fanatikus forrófejű és hidegszívű. A lelkes hidegfejű és forrószívű.
Az isteni buzgóságra vonatkozó egyéb utalásokat lásd a következő igehelyeken: 2Kir 19,31, Ézs 9,7; 37,32.
Ha az Atya nem lehetett otthon a templom épületében, bizonyára otthonra lelt Krisztusban (Jn 2,19). Az Úr beszél a feltámadásáról, és tanítványai csak azután fogták fel szavainak jelentését, amikor már megtörtént (22. v). Amikor azt mondta, hogy „rontsátok le a templomot, és három nap alatt megépítem azt", a zsidók félreértették Őt. Később ezt ellenfelei hibásan idézték (Mt 26,61; 27,40). Gyakran beszélt annál magasabb szinten, minthogy az emberek rögtön megérthették volna, ő valami mérhetetlenül mást értett az olyan fogalmak alatt, mint születés (3. fej.), víz (4. fej.), kenyér (6. fej.), itt pedig a templomra vonatkozóan. Összhangban vagyunk-e Ővele, vagy csupán testi emberként gondolkodunk és cselekszünk?
Bár Jézus nem reagált a zsidók kihívására, hogy tegyen valamilyen hitelesítő csodát, sok olyan csodát tett, amelyeket János nem jegyzett fel. Noha sokan bíztak benne, Ő nem bízta magát rájuk. Miért? Mert ismerte őket. Érdeklődésük annak szólt, amit tett, és nem neki (23. v.). Ez a kíváncsiság, és nem a benne bízás hite volt. Ő nem hitt a hitükben. Irántunk tanúsított magatartását velünk kapcsolatos csalhatatlan ismerete határozza meg (24-25. v.)