EZ a fejezet tartalmazza az evangélium legjobban ismert versét, vagy talán az egész Bibliáét: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (16. v.). A 3. és 4. fejezet bemutatja, hogy az evangélium hatálya az egész világra kiterjed. A 3. fejezetben egy vezető júdeai farizeussal találkozunk; a 4. fejezetben egy samáriai asszonnyal és egy galileai nemes emberrel (lásd: 4,42). A szakasz feltárja az újjászületés szükségességét. A tanult Nikodémus nem értette az Úr tanítását, bár az Ószövetség bizonyságot tett az újjászületés igazságáról (Ez 11,19; 36,25-27). Helyesen gondolkodott Krisztusról (2. v.), de nem eléggé (13. v.). Krisztus tisztelésétől (2. v.) eljutott a Krisztushoz való megtérésig. Megfigyelhetjük Krisztus utáni vágyakozását (3. fej.), Krisztus általa történő védelmezését (7,45-52), és Krisztus iránti odaadását (19,38-42).
A póznára tűzött kígyó (4Móz 21,9) előképe a nagyobb szabadulásnak, amely az Őbelé vetett hit által érhető el, aki felemeltetett a keresztre (Jn 3,14). Krisztus számára szükségszerű volt, hogy a Golgotára menjen - figyeljük meg a parancsoló módot a bűnös számára (7. v.); az Üdvözítőre vonatkozó parancsoló módot (14. v.); és a szentre vonatkozó parancsoló módot (30. v.). Aki a keresztre ment, az Isten Fia volt, és ebben Isten ember iránti szeretetének legnagyobb igazolása fejeződött ki (16. v.) A klasszikus vers sok nagy dologról beszél. A szeretet nagy forrása - Isten. A nagy cél - a világ. A nagy ajándék - az Ő egyszülött Fia. A nagy lehetőség - mindenkié. A nagy feltétel - hinni Őbenne. A nagy szabadulás - nem fog elveszni. A nagy tulajdonjog - örök élete van. János az éles ellentétek apostola: halál és élet (16. v.); kárhozat és megtartás (17. v.); hit és hitetlenség (18. v.); világosság és sötétség (19. v.); szeretet és gyűlölet (19-20. v.); gonosz cselekvése és igazság cselekvése (20-21. v.). Az evangélium nem semleges. Az emberek vagy Krisztusért élnek, vagy ellene.
Bemerítő János ismét ékesszóló bizonyságtételt mond az Úrról, és saját helyzetének szép megértéséről tesz tanúságot Krisztushoz viszonyítva (29-30. v). Az embereknek Krisztusra mutat, és azután visszavonul. Lehet Krisztusra mutatni, utána pedig akadályozni azokat, akik követni akarják. Jánosnál nem így volt - amint Jézus az előtérbe került, ő boldogan visszahúzódott a háttérbe.