A JÁNOS beszámolójára sajátságosán jellemző részletek - amelyeket a keresztre feszítéssel kapcsolatban leírt - tanulságosak. „Emelve az ő keresztfáját, ment" (17. v.). Ezzel halálának önkéntes voltát hangsúlyozza. Jézus ugyanúgy, ahogyan a kertbe „ment", hogy találkozzon ellenségeivel (18,1), most is elhagyta a várost és ment ki a Golgotára. Az a figyelmeztetés, hogy „menjünk ki tehát… az ő gyalázatát hordozva" (Zsid 13,13), eszünkbe juttatja, hogy milyen is legyen a mi önkéntes reagálásunk. János mondja el, hogy Jézust a két másik között „középen" feszítették meg (Jn 19,18). Még elvettetésének helyszínén is megtartotta a kiemelkedő helyet.
Csak ebben az evangéliumban szerepel, hogy Pilátus íratta a feliratot, és megtagadta, hogy megváltoztassa, amikor a zsidók ezt kérték tőle (19-22. v.). A zsidók megadták alattvalói hűségűket a császárnak, így alá voltak vetve Róma képviselőjének. János tájékoztat bennünket, hogy Jézus köntöse „varrástalan" volt, és a katonák egyikének birtokába jutott (23-24. v.). Ez a beszámított igazságot illusztrálja, amelybe a keresztyén ember fel van öltöztetve. János felhívja a figyelmet az istenfélő asszonyokra, akik - éles ellentétben a kegyetlen katonákkal, akik ültek és figyeltek - álltak, Jézus anyját is beleértve. Mivel Jézus volt az elsőszülött, teljesítette gondoskodási kötelességét azzal, hogy anyját Jánosra bízta (25-27. v.). A kereszten elhangzott ötödik kiáltásra reagálva, hogy „szomjúhozom", megismerjük az Úrral szemben mutatott egyetlen irgalmas cselekedetet, amelynek feljegyzése János érzékenységét mutatja (28-29. v.). A hangos kiáltásról amelyet más írók is feljegyeztek, János elmondja, hogy győzelmi kiáltás volt „Elvégeztetett!" János megfigyeli, hogy „lehajtva fejét" halt meg. Ő, Akinek nem volt fejét hova lehajtania a világban, végül nyugalmat talált az Atyában, Akinek a kezébe tette szellemét (Lk 23,46). Csak János jegyzi fel, hogy lábszárait nem törték el, és hogy oldalát átdöfték. Bemutatja, hogy ezek a dolgok az írások beteljesedését jelentették (31-37. v.); az első a törvény beteljesülését (2Móz 12,46; 4Móz 9,12), a második pedig a prófétákét (Zak 12,10). Mind a négy evangélista írt Józsefről, de csak János teszi hozzá, hogy titkos tanítvány volt, és hogy Nikodémus segített neki, aki éjszaka ismerkedett meg Jézussal. Mindkét férfi új bátorságot nyert, és nyíltan azonosult Krisztussal (Jn 19,38-42).