Skip to main content

05.05 Az úr mennybemenetele

OLVASNIVALÓ: 
ApCsel 1,1-26

 LUKÁCS történelemkönyvének második kötete, amelyet a keresztyénség kezdeteiről írt, az Úr földi szolgálatának betetőzésével kezdődik (1-9. v.). Ez jelenti az alapot mindahhoz, ami következik, és az ihletett szerző világossá teszi céljait, mint „első könyvében" (Lk 1,1-4), hogy a hit a történelmi bizonyosság kőszikláján épül fel. Milyen megnyugtató volt Teofílusznak tudnia, hogy „nem mesterkélt meséket követve" (2Pt 1,16) bízik az Úr Jézus Krisztusban! Így Lukács összefoglalja a feltámadás és a mennybemenetel közti „negyven nap" eseményeit, amelyek bizonyítják az előbbiek valóságát (ApCsel 1,3), és felkészítik a tanítványokat az utóbbira a tanítás és az evangéliumi megbízatás segítségével (3., 7-8. v.). Noha az Úr Jézus lefektette a tökéletes alapot a Golgotán elvégzett művével, hátra volt még a feladat, hogy elterjesszék az üdvösség üzenetét az elveszett világban, az istenfélő Jeruzsálemtől kezdve a pogány Rómáig (8. v.). Ezt a befejezetlen munkát néhány esendő tanítványra bízta, akik között volt Péter, a tagadó és Tamás, a kételkedő. Hogyan lehettek képesek ezt megvalósítani?

A válasz abban az igazságban van, hogy ahol az Úr megbízza népét valamilyen feladattal, fel is hatalmazza őket. Egyedül Lukács mondja el, hogy az Üdvözítő „parancsolatokat adott a Szent Szellem által" (2. v.), bevezetve az Apostolok Cselekedeteiben a Szellem munkájának külön hangsúlyozását. A Szent Szellem biztosítja a tanítást (2. v., Jn 16,3); benne van a bemerítkezésben, amely minden hívőt belefoglal Krisztus Testébe (ApCsel 13; 1Kor 12,13; megadja a szükséges hatalmat a bizonyságtételre (ApCsel 1,8) és ihleti az írásokat (16. v.).

Ezeken a Szellem által ihletett írásokon keresztül talál ma a hívő ember vezetést, ahogyan a korai tanítványok tették (15-26. v.). Péternek a 69. és 109. zsoltárból vett idézetei jelzik az Isten Igéjének csalhatatlanságába vetett bizalmat: „szükség volt betelni annak az írásnak" (16. v.). Rámutat arra, hogy az írás célja az, hogy vigasztalást (abban Júdás bukása eleve ismert volt) és tanácsot (amennyiben felhatalmaz helyettesítésére) nyújtson (20- 21. v).

Bátorítson bennünket az a tény, hogy mi az evangéliumnak ugyanazt a történelmi üzenetét hirdethetjük, megtapasztalhatjuk a Szellemnek ugyanazt a dinamikus hatalmát, és Isten Igéjének ugyanarra a szilárd tekintélyére támaszkodhatunk.