PÁL ELŐZETES kihallgatása Júdea helytartója előtt meglehetősen hasonlít az Úr Jézus vallatásához. Egy ártatlan ember áll egy korrupt bíró előtt (26-27. v.), és hamis tanúk vádolják (9.12-13. v.). Megértette-e Pál, hogy az Üdvözítő útját járta azzal, hogy az igazságszolgáltatásnak ilyen paródiáján ment keresztül? Milyen vigasztaló tudni, hogy az Úr a mennyben együtt érez népével ebben, mert hasonlóképpen szenvedett (1Pt 4,12-16). Ahogyan a bíró és a fogoly egymás előtt áll, emeljük ki ellentétes reményeiket, lelkiismeretüket és tudásukat.
Pálnak biztos reménysége van a feltámadás tényében (15. v.), egy olyan ótestamentumi igazságban, amelyet igazolt az Újszövetség; Félix a maga reménységét evilági gazdagságba helyezi (26. v.). Micsoda különbség van a mennyei vágyakozás és a földi sóvárgás között! Az Úr Jézus azt tanította, hogy a szívünk ott van, ahol a kincsünk (Mt 6,19-21). így az az ember, akinek otthona a dicsőségben van, isteni békességet élvezhet még ellenségeskedés közepette is. Erősítse életünket az az „áldott reménység", hogy az Üdvözítő hamarosan visszatér, hogy elragadjon bennünket, nem kincsünktől, hanem ahhoz (Tit 2,13).
Miközben az apostol lelkiismerete „botránkozás nélkül való" (16. v.), a helytartóé rendkívül nyugtalan (24-25. v.). Rendszerint az várható egy fogolytól, hogy remeg a bíró előtt, de itt pontosan az ellenkezőjét látjuk! Az isteni igazság, amely a hívőt támogatja, a bűnöst is meggyőzi. Pál prédikál az igazságról, az önmegtartóztatásról és ítéletről; Félixet, akinél az első kettő annyira hiányzik, megkötözi a félelem a harmadiktól. De a keresztyén ember örömmel hallhatja ezeket a dolgokat, mert „nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak" (Róm 8,1). Az ítélet már a múlté, mert az Üdvözítő meghalt.
Az utolsó kontraszt abban van, hogy Félix csupán intellektuális módon érdeklődik a keresztyénség iránt (22. v.), Pálnak viszont személyes megtapasztalása van az élő Úrról (Jn 14,6). Az Úr Jézus igaz ismerete megragadja a szívet és átalakítja az életet, mert Istenünk valóságra törekszik. Pálnak az Üdvözítő iránti őszinte szeretete igeszerű imádatban nyilvánul meg (ApCsel 24,14) és olyan naponkénti járásban, amelyet jövőbeli reménysége támaszt alá (15-16. v.). Legyen minden egyes hívő bizonyos abban, hogy az Ige szerint imádja Istent, és az eljövendő dicsőség világosságában él.