Skip to main content

06.07 A megigazulás elve

OLVASNIVALÓ: 
Róma 3,1-31

A MÁR említett érvek, amelyek az emberi vétket illetik, most össze vannak foglalva a 9. versben: „zsidók és görögök mindnyájan bűn alatt vannak", valamint a 19. versben, hogy „az egész világ Isten ítélete alá essék". Hogyan lehet akkor megigazulni? Pál felveszi az 1,16-17 témáját a 21. versben: „törvény nélkül jelent meg az Istennek igazsága". Ez az „igazság" a hit feltételével adatik, de nem cselekedetekért. Figyeljük meg a hitre és a meggyőződésre helyezett hangsúlyt a 22-31. versben. A hit nem megszerzés dolga - ez az üres kéz, amely elfogadja a kegyelemben felajánlott ajándékot. Nemcsak kegyelemből, hanem ingyen, ami nem egyszerűen arra utal, hogy az elfogadó nem fizet érte, hanem Istennek arra a nagylelkű, szívből jövő bánásmódjára, amely egyedül Őrá jellemző. De ez Istennek végtelenül sokba került. Krisztust adta oda, mint engesztelő áldozatot, Aki a váltság által, amelyet saját vérével érvényesített, lehetővé tette Istennek, hogy igaz maradjon (ahogyan neki lennie kell), és mégis megigazítsa azt, aki Jézusban hisz. Isten nemcsak irgalmasan cselekszik, hanem igazságosan is.

Figyeljük meg a 28. versben lévő következtetést: „az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül". A törvény nincsen érvénytelennek nyilvánítva (31. v.); annak megindítóan fenséges funkciója és tekintélye el van ismerve, és Krisztus elismerte annak fenséges voltát, az ember bűnének büntetését saját halálával fizetve meg. Így Isten igaz maradhatott az ószövetségi szentek bűneinek megbocsátásában, mert Krisztus kereszten elvégzett műve része volt Isten nagy megváltási tervének, nemcsak a törvény előtt, hanem a világ alapjainak felvetése előtt is (1Pt 1,19-20). Ezért Isten a legtökéletesebb bizalomban cselekedhetett azt illetően, hogy az adósság ki lesz fizetve.

Szomorú, hogy egyes keresztyének nem lépnek be abba az örömbe, amit ezek a régi szentek találtak az üdvösségükben, mert nem igazán értik meg Atya Istenüket. Tudat alatt azt az elképzelést táplálják, hogy Krisztus az Ő áldozatával arra kényszerítette a vonakodó Istent, hogy kelletlenül felajánlja a megbocsátást, pedig valójában magához öleli a bűnöst, aki hit által jön, ahogyan az atyja örömmel és örvendezéssel köszöntötte a hazatérő tékozló fiút (Lk 15,24).

Az idősebb testvér, az önigaz zsidó elvetné ezt a tanítást, mint mesét és gyanús dolgot. A 21. versben Pál felkészíti olvasóit a teljesebb válaszra, amely a következő fejezetben van; „amelyről tanúbizonyságot tesznek a törvény és a próféták".

1Pt 1. 19 hanem Krisztusnak, a hibátlan és szeplőtelen báránynak a drága vérén. 20 Ő ugyan a világ teremtése előtt ki lett választva, de az idők végén jelent meg értetek,