PÁL SZEMÉLY szerint ismeretlen volt a júdeai gyülekezetekben, bár ellátogatott Jeruzsálembe három évvel azután, hogy megtért, és tizenöt napig Péternél maradt (1-10. v.). Tizennégy évvel később ismét felment Barnabással, és magával vitte Tituszt. Pálhoz, mielőtt felment, Isten közvetlenül szólt, hogy külön a vezetőkkel közölje üzenetét, és derítse ki szellemi reagálásaikat. Fontos volt számára, hogy megtudja: az ő munkái összhangban vannak-e azokéval. A boldog végeredmény az volt, hogy mindnyájan készségesen elismerték: Isten Pálra bízta az evangélium hirdetését a pogányok között, ugyanúgy, ahogyan Péteré volt a zsidóknak szóló evangélium. Valójában Jakab, Kéfás és János kezet adtak Pálnak és Barnabásnak; ez annak jele volt, hogy teljesen egyetértenek munkájukkal. Így lett nyilvánvaló az összhang, amely jellemzi azt, ami Istentől van, és olyan lényeges az Úr munkájában. Az alkalom és az áldás egyenlő mind a zsidókra, mind a pogányokra. Ezt egyszer s mindenkorra elismerték azok is, akik a zsidó bizonyságtétel központjában voltak. Pálnak és evangéliumának bizonyítéka abban volt látható, hogy Tituszt, a körülmetéletlen görögöt nem vetették alá a zsidó szertartásnak. Nincsen szertartás és nincsenek előírásos ceremóniák, amelyeket bárkinek el kellene végeznie az üdvösségért, aki hisz Krisztusban. Milyen nagy tehát a szabadság, amelyet minden hívő élvezhet Krisztusban, és álljon is készen arra, hogy ezt megvédje!
Volt egy szomorú következménye a jeruzsálemi küldöttség jelenlétének, amely arra szolgál, hogy bemutassa: még a legtiszteltebb keresztyén sem tud ellenállni bűnös cselekedeteknek hitetlensége következtében (11-17. v.). Péter viszonozta Pál látogatását Antiókhiában, a bizonyságtétel pogány központjában, és először együtt evett a Krisztusban hívő nem zsidó testvérekkel, amint várható is volt tőle (lásd: ApCsel 10). De Pétert vallásos előítélete elbuktatta, amikor zsidó hívők jöttek Jakabtól, és Pálnak nyíltan meg kellett feddnie, mivel mások jelenlétében különvonult. A galaták pontosan ugyanebben a veszélyben voltak, mert nem egyedül az Isten Fiába vetett hit által éltek. A 18-21. versben Pál az evangélium egyik legnagyobb kijelentését írta le, mint saját bizonyságtételét az igazságról, hogy megmutassa nekik az egyetlen utat az igazi szellemi szabadsághoz. Figyeljük meg: isteni szeretet a világ iránt (Jn 3,16); az egyén iránt (Gal 2,20); a közösség iránt (Jn 13,1); a Gyülekezet iránt (Ef 5,25) és a Fiú iránt (Jn 3,35).