Skip to main content

08.06 Szabadság, nem pedig szabadosság

OLVASNIVALÓ: 
Galata 5,13-26

GYAKRAN MONDTÁK azt, és sok benne az igaság, hogy az ember szélsőséges teremtmény, ingához hasonlóan leng egyik oldalról a másikra. A törvény alatt hajlamos volt arra, hogy kialakítson egy magatartáskódexet, amely minden tevékenységét szabályozza, és ezáltal kívánta bemutatni, hogy tökéletesen engedelmes. Sajnos, miközben szőrszálhasogató módon figyelt olyan dolgokra, amelyeket Isten nem is parancsolt, elhanyagolta a törvény nehezebb dolgait, ahogyan az Úr Jézus rámutatott, amikor az írástudókkal és a farizeusokkal foglalkozott (23,23). A törvény igájától és átkától megszabadulva, hogy Isten fia Szellemének hatalmában éljen, az ellentétes szélsőség felé hajlik, és feltételezi, hogy azt csinálhat, ami jól esik. Mindkét fajta magatartás egyformán rossz, nem egyeztethető össze az evangéliummal, és azt bizonyítja, hogy a Krisztusba vetett hitét valló szabados viselkedésű ember ugyanolyan (hús)testi ember, mint a törvényeskedő farizeus.

A nagy gyakorlati tanulság, amire az evangélium a megtérőket tanítja, hogy a szabadság, amelyre elhívattak, magában foglalja számukra azt az elkötelezettséget, hogy a Szellem vezetése alatt éljenek. Pál ennél a pontnál a levelében rámutat arra, hogy az ilyen élet radikálisan és nyilvánvalóan különbözik azoknak az életétől, akiknek nincsen helye vagy része Isten királyságában. Először is, a Szellemben járás biztosítja, hogy a hívő ember nem olyan életet él, amely kielégíti a (hús)test kívánságait (Gal 5,16). Másodszor, minthogy a Szellem vezérli, nincsen a törvény alatt (18. v.); viszont Krisztusnak van alárendelve. Harmadszor, az élete minden szellemi és erkölcsi értéket felmutat úgy, ahogyan az tökéletesen megmutatkozott minden szépségében magának Krisztusnak az életében (22-23. v.). Nyilvánvaló, hogy az olyan hívő, aki nem tartja magát az evangélium alapvető igazságához, nem képes megvalósítani ezt a krisztusi életet sem jellemben, sem életvitelben.

Korábban az apostol ezt írta: „Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus" (2,20). Most ezt írja: „Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt" (5,24). A kereszt segítségével, amelyben Pál kizárólagosan dicsekszik (6,14), az ember javíthatatlan, elbukott természetének minden förtelmes cselekedete (5,19-21) úgy tekinthető, hogy keresztre van feszítve, és helyette a hívő ember Krisztusban való új élete látható alázatos, másokért végzett. Krisztusnak tetsző szolgálatban.