MILYEN LEGYEN a magatartásunk Isten irántunk megnyilvánuló csodálatos kegyelmének láttán? Először is az alázatosság jellemezzen bennünket (2. v.).
Az alázatosság a kulcs Isten jótetszéséhez és minden keresztyén növekedéshez. Ez ritka növény ennek a világnak a dzsungelében. Isten jelenlétében virágzik. Ez a tőle való teljes függőségünk érzéséből nő ki, a mi hiányosságainknak és az Ő nagyságának érzékeléséből. „Alázzátok meg tehát magatokat" (1Pt 5,6). Mózes szelleme alázatos volt, amikor Mirjám keményen megvádolta (4Móz 12,3). Ez nem a szellem hiányossága, hanem szellemünk ellenőrzése még akkor is, ha igazságtalanul bántak velünk. A hosszútűrés huzamos türelmet jelent az emberekkel szemben, ahogyan maga Isten is teszi (2Pt 3,15). Milyen más lett volna a gyülekezetek története, ha ezeknek a parancsolatoknak engedelmeskedtek volna! Minden arra szolgál, hogy a harmónia és egység nagy isteni célját megvalósítsa.
Az egység. Egy Test létezik, amelyben egy Szellem lakik, valamint minden egyes tag számára egyetlen reménység. Ugyanazt az Urat valljuk, ugyanazt a hitet gyakoroljuk, ugyanazt a hitvallást kell megtartanunk, és ugyanannak a bemerítkezésnek vagyunk alávetve. A Szellem-teremtette egységet a szorgalmasan keresett békesség tartja össze. Az Ef 4,1-3 azt mutatja, hogy a Szellemnek kell irányítania bennünket; a Ef 4,4-7 az egységünket hangsúlyozza; a 4,7-11 mutatja, hogy egy test tagjainak a funkciója különböző.
A különbőzőség. Megdicsőült, szuverén Urunk minden tagnak ajándékot és megfelelő kegyelmet adott. Apostolokat és prófétákat a korai gyülekezetnek; evangélistákat, tanítókat és pásztorokat ma; mindegyiket külön és összességében úgy kell értékelünk, mint tőle származó ajándékot. Milyen mélyre szállt le értünk! Milyen magasra emelkedett! Arra használja diadalát, hogy meggazdagítsa Gyülekezetét, messzemenően bőkezűbben ajándékozva, mint egy római hadvezér, aki megajándékozta azokat, akik győzelmében részt vettek. Mindegyik ajándék Krisztus egész Testének építését szolgálja, bár sok ajándékot a helyi gyülekezetekben gyakorolnak. Közülünk mindenki felelős azért, hogy segítsen. Elégedettek vagyunk azzal, ha csecsemők maradunk? Ha nem törekszünk növekedésre, abban a veszélyben vagyunk, hogy törékeny, irányt vesztett emberek leszünk, akik elveszítettük látásunkat az élet igazi célját illetően. Ragaszkodjunk Krisztus szellemiségéhez, jelleméhez és magatartásához, hogy „mindenestől fogva növekedjünk".
„Törekedjünk tökéletességre", teljes felnövekedésre (Zsid 6,1).