Skip to main content

08.22 Annak az indulatnak a gyakorlása

OLVASNIVALÓ: 
Filippi 2,12-30

AZ 1. FEJEZETBEN az apostol felszólította a gyülekezetben lévő szenteket, hogy álljanak szilárdan, figyelmeztetve őket, hogy harcoljanak együtt (27. v.). A 2. fejezet első verseiben négy dolgot említ, amely a gyülekezetben összhangot teremthet, ha végrehajtják, és leszögezi az önmegtagadás elvét, mások iránti mélységes érdeklődéssel (1-4.v.). Minthogy ez az alapelv minden tökéletességében nyilvánvalóvá vált Krisztusban, most figyelmezteti a szenteket, hogy engedelmeskedjenek, ezt az elvet követve (12. v.). A gyülekezet bizonyságtétele Krisztusról, valamint az Istennek való jótetszés a hajótörés veszélyébe került a szentek közötti egyenetlenség miatt. Az ilyen hajótöréstől való megmenekülés attól függ, hogy a gyülekezetben mindenki ezt az elvet követi-e. Ezt félelemmel és rettegéssel kellett véghezvinni, ismerve saját szívük hamisságát, és tudatában az isteni segítókészségnek (12- 13. v.). Ahol mély vágyakozás él a gyülekezetben az összhangra, az ellenséges érzület, felzúdulások és vitatkozások, amelyek csak elégedetlenséghez és gyanakváshoz vezetnek, kiküszöbölődnek. Ez nagyon lényeges, ha a krisztusi jellemet úgy akarjuk bemutatni, mint harmonikus megnyilatkozást mindabban az erkölcsi sötétségben, amely körülveszi a gyülekezetet (15-16. v.).

A 17-30. versben az az alapelv, amely Krisztus tökéletességében látható, látható Pál, Timóteus és Epafroditusz életében is. Pálnál látjuk a megelégedettséget abban, hogy másokat többre becsül önmagánál. Alázatossága látható megelégedettségében, hogy nem bánja, ha övé a kisebb rész abban az italáldozatban, amelyből a nagyobb rész a filippi gyülekezet bizonyságtételére és Istennek való szolgálatára öntetik (17-18. v.). A gyülekezet mindig nagyobb, mint az egyes szolga. Timóteusnál látjuk azt a jellemet, amely kész mindenkinek szolgálni. Őszintén aggódott minden szent szellemi javáért, ezért önként fáradozott, értékelve Isten Gyülekezetét (ApCsel 20,28). A filippiek ismerték Timóteus önzetlen szolgálatát (Fil 2,19-24). Epafrodituszban látjuk a törődést és készségét, hogy szenvedjen mások szolgálatában. Még halálához közel sem akart a gyülekezetnek bármilyen szomorúságot vagy nyugtalanságot okozni.

Így a mások javáért és jólétéért végzett alázatos és önzetlen szolgálat elve mutatkozik meg ezeknek a Krisztushoz hasonló férfiaknak az életében, akik nagyra értékelték a szenteket és a gyülekezet egységét.