AZ ÉLETFONTOSSÁGÚ egység, amelyet a hívő ember élvez a Fővel, úgy tekinthető, hogy ő is megtapasztalta azt, amin Krisztus, mint az ő helyettese, keresztülment. Így a téma tovább halad arról, hogy „Őbenne", arra, hogy „Ővele", és hétszeres leírást találunk a 2,12-től a 3,4-ig a szentnek Krisztussal való közösségéről, amely a halállal kezdődik, és dicsőségben fejeződik be. Máshol Pál azt írta, hogy „ha egy meghalt mindenkiért tehát mindazok meghaltak" (2Kor 5,14), és a Kol 2,11-ben jelzi, hogy a szó szerinti külső körülmetélkedés nem használ semmit, de a Krisztus halála által szellemi körülmetélkedésen estünk át a hús testének levetésében, amelyet később úgy ír le, mint „az óembert az ő cselekedeteivel együtt" (3,9). „A mi óemberünk Ővele megfeszíttetett" (Róm 6,6). A bemerítkezéssel azt jelezzük, hogy részesültünk Krisztus eltemettetésében azért, hogy részesedhessünk feltámadásában is. Minket „megelevenített együtt Ővele" (Kol 2,13), felöltöztük az új embert, hogy „új életben járjunk" (Róm 6,4). Meg nem tért állapotunkban halottak voltunk; „még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy... hasonlókká leszünk Őhozzá" (1Jn 3,2).
A hivatkozás a körülmetélésre a júdaizmus befolyását jelezte, ahogy már korábban is foglalkoztak vele az apostolok az ApCsel 15-ben. Péter úgy utalt rá, mint ami olyan iga az apostolok nyakán, „amelyet sem atyáink, sem mi nem voltunk képesek elhordozni", és megállapította, hogy az szükségtelen volt az üdvösséghez. A 14. versben a „minket", ahogyan szembe van állítva a 13. versben lévő „titeket" kifejezéssel, jelzi a zsidók különleges helyzetét, akik szerződés alatt voltak, hogy megtartsák a törvényt, de képtelenek voltak megtenni. Zsidóknak és pogányoknak egyaránt „a törvény vége Krisztus minden hívőnek igazságára" (Róm 10,4). A törvény csak az eljövendő dolgok árnyéka, de az, ami az árnyékot veti, a „test", a szilárd, maradandó valóság, Aki a Krisztus. A szent nincs alávetve aszkétikus vallási előírásoknak, amelyek, miközben szép látszatot keltenek a hústestben, semmire sem jók. Csak eltérítik a szenteket a Főhöz való hasznos vonzalomtól, és megrabolják őket a „teljes jutalomtól" (2Jn 8).
„Az emberek parancsolatai és tanításai" rettenetes befolyással bírnak. Pál az Úr rendeletéit és Istenünknek tudományát akarja hangsúlyozni (1Kor 14,37; Tit 2,10).