Skip to main content

09.21 Kapcsolatok és felelősség

OLVASNIVALÓ: 
1Timóteus 5,1-16

MEGKÜLÖNBÖZTETÉSEK ÉS eltérések képezik az 5. fejezet lényegi mondanivalóját is, amelyek arra emlékeztetnek, hogy a keresztyénség az igazságnak olyan rendszere, amely befolyásolni akarja kapcsolatainkat és magatartásunkat itt lent, ahogyan azt napi életünkben megoldjuk. Kétségtelenül mennyei elhívású emberek vagyunk, akik örök mennyei dicsőségre vannak szánva. De amíg ebben a világban vagyunk, figyelmet kell szentelnünk földi viszonyainkra. Ennek a fejezetnek a szövegösszefüggése szerint különféle tényezőkkel kell számolnunk keresztyén társainkkal való kapcsolatainkban. Figyelembe kell venni a kort, a nemeket a különböző ügyekben, és szellemi kapcsolataink a gyülekezetben nem nélkülözhetik természetes kötelességeink teljesítését egymással szemben.Az özvegyasszonyokkal való bánásmód az első szakasz fő tanítása (bár ebben a szakaszban írja le Pál a fiatalabb férfiaknak és nőknek az idősebb férfiakhoz és nőkhöz, valamint az önmagukhoz való helyes viszonyulását is).

Nos, a mai rész gondos elolvasása fel fogja tárni, hogy Pál az özvegyasszonyoknak négy különböző csoportjára hivatkozik:

  1. Olyan özvegyasszonyok, akik magányosak, és akik nem „bujálkodók" (3.5.6. v.); (az 5. vers definiálja, hogy mit ért az apostol a „valóban özvegy" kifejezés alatt).
  2. Olyan özvegyasszonyok, akiknek gyermekeik vagy unokáik vannak (leszármazottak), akik eltarthatják őket (4.7.8.16. v.).
  3. 60 éves vagy idősebb özvegyasszonyok, akiket felvettek a gyülekezeti listára, feltehetően rendszeres támogatás céljából (9.10. v.).
  4. Fiatalabb özvegyasszonyok, akik újra férjhez szeretnének menni (11-15. v.).

Napjainkban a közöttünk lévő özvegyasszonyok helyzete lehet, hogy nem annyira súlyos, mint Pál idejében volt, de ez bizonyára nem menti fel a levél olvasóit az alól, hogy érezzék az anyagi támogatás felelősségét az ellátatlan özvegyasszonyok iránt, ha segítségre szorulnak - vagy magát a gyülekezetet a magányos özvegyasszony esetében.