SZÜKSÉGÜNK VAN arra, hogy folyamatosan megemlékezzünk azokról az igazságokról, amelyek már ismertek előttünk; a Szentírásban benne van az isteni igazságok ismétlésének elve (lásd: 2Pt 3,1). Nem vehetünk fel passzív magatartást a tévedéssel szemben, és itt bátorítja Timóteust, hogy határozott állásfoglalása legyen a tévelygés dolgában, szigorúan figyelmeztetve ellene. Az idő és az örökkévalóság egymáshoz viszonyított jelentőségének megértése határozott józanságra vezet a komolytalan szócsatával szemben. Ami haszontalan, hajlamos a terjedésre, és kudarcba fullaszthatja azt, amit a Szent Szellem végzett el a szívünkben.
Timóteusnak szorgalmat kell mutatnia, hogy Isten előtt úgy jelenjen meg, mint kipróbált és megvizsgált ember; a kérdés nem az emberek, hanem Isten elismerésének megszerzése (lásd: Gal 1,10). Itt van egy további illusztráció, az olyan munkásé, „aki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét". Az Isten Igéjét szellemi megértéssel kell átgondolni, szigorúan összhangban annak tanításával; akik tanítanak, azoknak pontosan kell használniuk a Szentírást.
Mivel elkerülhetetlen, hogy a hamis tanítás rossz gyakorlathoz vezessen, azok, akik az igazságot megrontják, tovább fognak haladni az istentelenségben. Himenéus és Filétus azok közé tartozott, akik azt állították, hogy a feltámadás már megtörtént, összekeverve Pál tanítását a test jövőbeli feltámadását illetően a hívőknek azzal a megtapasztalásával, hogy feltámadtak Krisztussal (lásd: Kol 3,1). A test feltámadásának tanítása azonban a keresztyén hit fontos alapját képezi.
A „nagy házra" (nem „a nagy házra") történő hivatkozás illusztrációként van megadva. Pál napjainak valamilyen nagy házára gondol, amelyben különféle edények voltak találhatók. Mindegyik edénynek megvolt a maga jellegzetes felhasználása. Ma is így van, mindegyik hívőnek megvan a maga szolgálati és alkalmazási köre. Ebben az alkalmazásban Pál túlmegy az edények jelképén. Az „ezek" (21. v.) feltehetőleg a fecsegők (16. v.), a hamis tanítók (17. v.); nem jelentheti az utalás a többi edényt, mivel az, hogy valaki azoktól tisztítja meg magát, sohasem tenné őt hasznossá. Az edények értékét használhatóságuk adja, nem az anyaguk; az edény azért lesz „tisztességre való", mert tisztán van tartva és el van különítve.