Skip to main content

10.21 Izraelita, hívő, hitehagyó

OLVASNIVALÓ: 
Zsidók 10,1-39

AZ 1-14. VERSBEN az áldozatok régi rendje, mint a megszentelődés eszköze megszűnt, és Krisztus áldozata állt a helyére (9. v.j. Azok az áldozatok önmagukban nem fejezték ki Isten akaratát, és nem gyönyörködtették (5-6. v.). Az évenkénti és naponkénti ismétlés bizonyította hatástalanságukat (1.11) A lelkiismeret békessége ismeretlen volt, a múltbeli vétek megmaradt (2. v.); a jövővel kapcsolatban sohasem élveztek biztonságot, az áldozó sohasem lett tökéletes (1. v ) Isten Fia testének feláldozásával valósította meg Isten akaratát és szerezte meg megszentelódésünket (6-10. v.). Az Üdvözítő, miután egyszer feláldozta Önmagát (10 v.), leült örökre (12. v.), és a megszenteltek most már örökre tökéletesek (14. v.).

A15-25. versben ennek a napnak a hívő emberei az új szövetség kedvezményezettjei. Izráel és Júda nincsen említve, mint a 8. fejezetben. Amíg a 8,8-ban azt olvassuk, hogy „őket", most a Szent Szellem tanúsítja, hogy „minekünk" (10,15). Mivel értünk most már „nincs többé bűnért való áldozat" (18. v), és nincs többé emlékezés a bűnökre (17. v.), ez belülről késztet imádásra bennünket (19-22. v.). Nézzünk előre bizalommal, megtartva a reménységnek vallását tántoríthatatlanul (23. v.), külsőképpen pedig gondoljunk másokra (24-25).

A 26-39. versben megismerjük a hitehagyó ember igazi jellemét. Elnyerte az igazság megismerését (26. v.), megvilágosodott (32. v.), de szándékosan vétkezik (26. v.) és ellenszegülő (27. v). Itt nem a gyengeség vagy ideiglenes visszaesés gondolata szerepel; az író az ő lelki alkatát és vakmerőségét hangsúlyozza, minthogy szándékosan fordított hátat az egyetlen áldozatnak; Istennek nincs már mit felajánlania (26. v.), csak az elkerülhetetlen ítéletet (27. v.) Ha Mózes törvényének elutasítása irgalom nélküli halált jelentett két vagy három tanú szavára; a szándékos vétkezés sokkal súlyosabb büntetést jelent, mert a tanúk között van az Istenség három Személye (28-29. v.). Lehetséges, hogv némelyek megvilágosodtak, és miután elfogadták, hogy jobb és maradandó vagyonnal rendelkeznek, hiábavalóan veszteséget szenvedjenek? Ez az egész a hit általi élet vagy a hűtlenné válás dolga volt. A „kevés idő", amíg Ő eljön, a hit próbája. Ha az izraelita „visz” (1. v.), a hívő ember „bemegy" (19 v ), a hitehagvott pedig „meghátrál" (38. v.).