PÁL a hittel foglalkozva főleg azt a hitet tartotta szem előtt, amely megtérésre vezet, míg Jakab itt az embernek a feltételezett megtérése utáni hitét szemléli. Szembeállítja a hit két fajtáját, azt a hitet, amelyet nem kísérnek cselekedetek (2,14-20), és azt a hitet, amely Istenért végzett tevékenységgel van összekötve (2,21-24). Két kérdést tesz fel az ilyen hittel kapcsolatban: (I.) Mi haszna van hitének, ha nem járnak vele jó cselekedetek? (II.) Megmentheti-e az ilyen hit az örök büntetéstől? A válasz mindkét kérdésre nemleges. Az első kérdés akkor merül fel, amikor egy testvér beteg és éhes, nyilvánvalóan szükséget szenved, de minden, amit nyújt neki, jó tanács és nem gyakorlati segítség. Nincs haszna az ilyen bánásmódnak a szűkölködő számára. A hit szava önmagában, cselekedetek nélkül halott - nem működik. Jakab azt mondja, hogy a jó cselekedetek a belső hit külső bizonyítékai, és nem csupán az ortodox izraelita szavai (2,19).
Izsák felajánlásában Ábrahám bebizonyította hitének valóságos voltát; ez olyan hit volt, amely cselekedeteket hozott létre. Reagálása Isten parancsára azt mutatta, hogy bízott Istenben, hogy feltámasztja Izsákot, hogy teljesítse ígéretét, amelyben olyan erősen hitt (1Móz 15,5-6; Zsid 11,17-19). A hit általi megigazulás témájával foglalkozva Pál elítéli a hitnek cselekedetekkel való pótlását. Pál a törvényeskedéssel foglalkozik, Jakab pedig a cselekedetek ellentmondásával. De Pálnál is van helye a cselekedetek megjelenésének a hit mögött, mint olyan valaminek, amit Isten készített el a hívő számára (Ef 2,10). Ábrahám későbbi cselekedeteivel igazult meg, amikor felajánlotta Izsákot az oltáron, megmutatva, hogyan tették tökéletessé a hitet a cselekedetek. Ez volt az 1Móz 15,6 beteljesedése. Isten ismerte Ábrahám hitét már az 1Móz 15-ben, de emberek előtt az az 1Móz 22-ben teljesedett be.
A hit és a cselekedetek együttműködésének egy másik példája található Ráhábnál. Ő nagy ellentéte Ábrahámnak, amely arra tanít, hogy minden osztály benne foglaltatik ebben a tanításban. Ábrahám hatalmas, gazdag férfi, Ráháb egy egyszerű nő; Ábrahám héber volt (1Móz 14,13), a nő pogány; Ábrahám királyoknak volt a társa, Ráháb pedig szajha volt. Mégis közösségben van Ábrahámmal, mert élő, tevékeny hite volt Istenben, olyan hite, amelyet cselekedetek kísértek, olyan hite, amely megigazultsághoz vezetett. Hite őszintének bizonyult, hogy az emberek minden nemzedéke meglássa.